Meg lehet ölni valakit sms-ekkel?

Épp amikor már-már kezdett feledésbe merülni az elmúlt évek egyik legérthetetlenebb, és legtöbb vitát kiváltó amerikai bűncselekménye, az HBO-n megjelent a róla szóló dokumentumfilm. A Szeretlek, most halj meg azt a 2014-es esetet dolgozza fel, amikor egy tinédzser lányt, Michelle Cartert azzal vádoltak meg, hogy bár halála idején nem is volt jelen, részben mégis bűnös lehet barátja, Conrad Roy öngyilkossága ügyében. Ezt a következtetést abból vonták le, hogy az áldozat és a lány telefonján sms-ek ezreit találták, melyekben Carter rendszeresen és egyre jobban sürgetve győzi meg az öngyilkosságra készülő fiút, hogy végre tegye meg. Aki aztán 2014 júliusában meg is tette, és meghalt.

A dokumentumfilmtől joggal várhatta az ember, hogy ha választ nem is kap arra, hogy Carter miért tette, amit tett, a rendező, Erin Lee Carr a témát olyan alapossággal és empátiával dolgozza fel, mint korábbi alkotási esetében. A rendező ugyanis hasonló ügyekkel foglalkozott eddig is, szintén idén jött ki az amerikai tornászlányok és orvosuk botrányát feldolgozó At the Heart of Gold: Inside the USA Gymnastics Scandal, és neki köszönhető az Anya gyilkos kincse című alkotás, ami egy olyan lányról szól, akit a saját anyja kényszerített kerekesszékbe, csak hogy több figyelmet kapjon (erről korábban mi is írtunk). A Szeretlek, most halj meg sajnos nem annyira jó, mint az előbbiek, viszont tény, hogy akit érdekelnek az ügy részletei, valamivel okosabb lesz.

A két tinédzser a fiú öngyilkossága előtt két évvel, egy nyaraláson ismerkedett össze. Egy családtag mutatta be őket egymásnak, és a két félszeg, sok problémával küszködő fiatal között szerelemféle szövődött. Azonban a nyári kaland után párkapcsolatuk teljesen virtuális lett: bár több ezer sms-t váltottak, telefonon beszéltek, és szinte állandó kapcsolatban voltak egymással, sosem randiztak, nem jártak egymás otthonában, és saját családtagjaik sem tudtak róla, hogy járnak egymással. Conrad Roy súlyos pszichés gondokkal küzdött, szülei abuzív kapcsolata és válása rendkívül megviselte, az iskolában sem találta a helyét.

Michelle Carter szintén kilógott a sorból. Bár csinos, kedves és előzékeny lány volt, valahogy nem sikerült barátokat találnia, és bár nem piszkálták a suliban, úgy istenigazából soha senki sem akart lógni vele. Bulimiával és más mentális betegségekkel küzdött, és ahogy az a dokumentumfilmből kiderül, reménytelenül magányos volt. A két fiatal egymásban találta meg a fogódzkodót, de kapcsolatuk mégsem volt sem romantikus, sem őszinte. Beszélgetéseik során nem biztatták, inkább még jobban lehúzták egymást, és a sok szeretlek, hiányzol, te vagy a mindenem típusú üzenet mellett csomó gonoszkodó, játékosnak szánt, de kívülről nézve nagyon bizarr csetre bukkantak a nyomozók. A dolog végül odáig jutott, hogy amikor a fiú bejelentette, hogy nem akar tovább élni, a lány nemhogy nem próbálta meg lebeszélni róla, hanem kimondottan bátorította Royt, hogy tegye meg. Nem értesítette a fiú családtagjait, a rendőrséget sem, hanem konkrétan sürgetni kezdte, hogy mikor teszi már meg. 2014 júliusában aztán a fiú beült a kocsiba, elhajtott egy nagyáruház parkolójába, és egy generátor segítségével szén-dioxidot vezetett az autó belsejébe. Közben végig sms-ezett Carterrel, és kétszer telefonon is hosszasan beszéltek. A vád szerint a fiú egy ponton, amikor rájött, hogy tényleg meghalhat, kiszállt a kocsiból, és felhívta Cartert, aki állítólag azt mondta neki, hogy szálljon vissza, és csinálja végig, amit eltervezett.

Pillanatkép a videóból, melyet Conrad Roy egy hónappal a halála előtt készített, és amelyben súlyos depressziójáról beszél.

A dokumentumfilmből az biztosan egyértelműen kirajzolódik, hogy mindkét tinédzser nagyon komoly mentális betegségekkel küzdött, emiatt mindkettejüket kezelték is. Az eset utáni első hírekben Carter problémáiról egy szó sem esett a médiában, úgy állították be, mint egy kegyetlen, szociopata boszorkányt, aki örömet lelt abban, hogy instabil barátját a halálba kergette. Az is egyértelműnek tűnik, hogy a pokolian magányos Carter egy torz álomvilágban élt, és nem biztos, hogy mindig egyértelműen el tudta választani a valóságot ettől a maga kreálta világtól. Az viszont tény, hogy napokkal azelőtt, hogy Roy valóban öngyilkos lett, barátnőinek kvázi eljátszotta, ami nem sokkal később valósággá lett. Sms-eket küldött nekik, melyekben arról írt, Roy eltűnt, és attól tart, végezni akar magával. 

Ekkor végre megkapta azt a figyelmet, amire mindig is vágyott. A lányok, akik korábban sosem akartak az iskolán kívül időt tölteni vele, átmentek hozzá, minden sms-ére válaszoltak, és igyekeztek lelket önteni bele. Ezután kezdte egyre agresszívabban ostromolni Royt azzal, hogy mikor követi már el az öngyilkosságot. Amikor a fiú végül meghalt, Carter szinte fürdőzött az őt körülvevő részvétben és szeretetben, megemlékezést szervezett, ahol végre a társaság középpontja lehetett. Később épp az egyik barátnőjének írta azt, hogy úgy érzi, ő tehet arról, hogy Roy meghalt, mert amikor a fiú meggondolta magát, és kiszállt a kocsiból, telefonon azt mondta neki, hogy szálljon vissza. 

Ez a film egyik legneuralgikusabb pontja, ugyanis ahogy azt említik is, nagyjából mindenki fejében úgy élt ez a részlet, hogy ezt sms-ben írta, és nem telefonon mondta neki - még sok lap is így írt róla. És mivel a nyomozás és a tárgyalás során kiderült, hogy Carter hajlamos volt nem megtörtént dolgokat valóságként tálalni, nem bizonyítható, hogy ez tényleg megtörtént. Pedig végül ez volt a fordulópont, és ezért ítélték el. A bíróságon úgy találták, ha nincs ez a konkrét utasítás, akkor Cartert nem lehetne felelőssé tenni Roy haláláért, de ezzel egyértelművé vált, hogy konkrétan ő kergette a halálba barátját.

Michelle Carter 2017. június 16-án a bíróságon, nem sokkal azután, hogy kimondták, bűnösnek találták gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában.Fotó: Glenn C. Silva/AP

A dokumentumfilm talán kicsit túlságosan is igyekszik igazságot tenni, és bár az nagyon fontos, hogy végre a lány oldaláról is bemutatják, mi hogy történhetett, az egyensúly nem biztos, hogy megmaradt. A legtöbbet Roy családtagjai szerepelnek, Carter szülei azonban teljesen elzárkóztak. Az ő oldaláról főként ügyvédje és az egyik szakértő szerepel, aki szerint mindkét tinédzser beszámíthatatlan volt az eset idején. Kiderül viszont rengeteg fontos részlet, és ahogy lassan megismerjük Roy családi körülményeit, Carter magányát, akaratlanul is felmerül az emberben, hogy ha már felelősöket keresünk, akkor azért lehet, hogy érdemes szélesebb körben kutakodni. A fiú környezete első ránézésre kimondottan szerető, gondoskodó közegnek tűnik, az anya és az apa is hangsúlyozzák, hogy bárcsak tudták volna, hogy ekkora a baj, akkor erőszakkal is kórházba vitték volna fiukat. 

Később azonban kiderül, hogy - már a válás után - azért járt a rendőrség az apa lakásán, mert úgy megverte Royt egy apróság miatt, hogy agyrázkódása és csúnya zúzódásai lettek. Lassan kiderül az is, hogy már a válás előtt is rendesen pokol lehetett az élet a Roy családban, és nem mellesleg az is, hogy a fiú korábban már négyszer kísérelt meg öngyilkosságot. Carter furcsa, magányos, a valóságot meseszerű képzelgésekkel ködbe borító világáról szinte csak a barátnők bíróságon tett tanúvallomásai, és egy az esetet akkoriban követő, a dokumentumfilmben is megszólaló újságíró sztorijaiból ismerhetjük meg valamennyire.

Választ persze nem kapunk arra, hogy Carter vajon miért tette, amit tett, de az édesapja a bíróságnak írt levelében azt kérte, higgyék el, hogy a súlyos mentális problémákkal küszködő lánya csak nem tudta, mi egy jó barát dolga, és azt hitte, azzal tesz jót, ha mindenben a fiú mellé áll, és mindenben támogatja. A bíróság végül úgy ítélte meg, hogy Cartert igenis felelősség terheli, és 2017 júniusában két és fél év börtönbüntetésre ítélte, melyből 15 hónapot egy fiatalkorúak számára fenntartott javítóintézetben kell letöltenie, a fennmaradó időben pedig - szigorú felügyelet mellett - próbaidőre bocsátják. Az ítélet ellen fellebbeztek, de azt sorra elutasították, és 2019. februárjában elrendelték, hogy kezdje meg büntetése letöltését.