Bírságot sem kaptak.
Bírságot sem kaptak.
Ezen felül kétmilliós sérelemdíjat is ki kell fizetniük.
Az okozott kár több mint 10 millió forint volt, lefoglalták.
December 31-ig mindenképp marad az ársapka az üzemanyagokon, valaki azonban azt terjesztette, hogy mégsem.
Ezért küldtek olyan SMS-eket, hogy a Fidesz Márki-Zay Péterre mozgósít.
A főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy korábban azt állította, Gyurcsány is SMS-ekben zsarolta.
„Szavazz Dobrev Klárára!”
Nem tartja kellemesnek a kialakult helyzetet, szerinte mégsem most kell erről beszélgetnünk.
A Partizán rablópártokról szóló új filmjében szabolcsiak is elmondják, hogyan csúfolják meg a polgármesterek és fideszesek a választásokat, és egyben pumpolják a nyugdíjrendszert ukrán voksturistákkal.
Kedden még arról volt szó, erre a vakcinatípusra csak az tud időpontot foglalni, akit előzetesen sms-ben értesítenek róla. Olvasóinknak mégis sikerült.
Nincs világos tájékoztatás, hogy mit csináljon, aki 12 hétnél előbb oltatná magát. Közben vannak, akiket kérés nélkül korábban hívnak. A hivatalok semmilyen kérdésre nem válaszolnak.
Többen is egy ismeretlen, külföldi, vélhetően brit telefonszámról kaptak sms-t.
Szerencsére egyelőre úgy tűnik, hogy a kárt szenvedők száma elenyésző. Akit mégis megrövidítettek a csalók, az a rendőrségnél jelentkezhet.
Hiába jött üzenete, hogy csomagja érkezett, ne nyissa meg az SMS-ben található linket!
Még időben, hogy ne induljanak el az emberek 160 kilométerre beoltatni magukat.