Az ausztrál úszó nem volt hajlandó felállni a dobogóra a doppinggyanúba keveredett kínai versenyző mellé

sport
2019 július 22., 06:31
comments 77

A kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján nagy port kavart, hogy a férfi 400 méter gyorson ezüstérmes ausztrál Mack Horton az éremátadást követően nem volt hajlandó felállni a dobogóra, hanem letérdelt, így tiltakozva a pályafutása során sokadik alkalommal doppinggyanúba keveredett kínai Szun Jang győzelme ellen.

photo_camera Fotó: OLI SCARFF/AFP

Horton, aki a szám olimpiai bajnoka, korábban is nevezte már doppingoló csalónak Szunt, akivel a konfliktusuk legalább 2016-ra nyúlik vissza. Akkor Hortont rengeteg kínai kommentelő gyalázta hosszú időn keresztül a közösségi oldalakon, és hasonlóra most is lehet számítani, mivel Szun arról nyilatkozott, hogy az ausztrál versenyző Kínával szemben is tiszteletlen volt.

Szun legutóbbi ügyéről annyit lehet tudni, hogy a vádak szerint csapatának egyik tagja összetörte a doppingellenőrök által levett fiolákat, ám az ügyben egyelőre semmilyen büntetést nem szabtak ki rá - formális hibákra hivatkozva. 2014-ben már eltiltották tiltott szerek használata miatt, három hónapra.

Az ügy kapcsán megszólalt Kozma Dominik, aki a második napon, hétfőn éppen az immáron tízszeres világbajnok kínai mellett úszott az előfutamban, végül ki is engedhetett és a nyolcadik idővel jutott tovább.

"Megmondom őszintén, a dobogó az nekem szól, ezért én valószínűleg felálltam volna, Gabriele Dettit pedig egészen biztosan nem hagytam volna ki a gratulációból, hiszen óriásit úszott" - reagált az ausztrál cselekedetére Kozma, aki hozzátette, a háromszoros olimpiai bajnok kínai gyakorlatilag a teljes úszótársadalom számára ismeretlen.

photo_camera Fotó: ED JONES/AFP

"Ezt az embert ignorálni kell. Egy szót nem beszéltünk vele soha, ő az egyetlen, akit hárman öltöztetnek, mindig egy másik úszó hozza helyette az akkreditációs kártyáját. Azt gondolom, egész Kína mögötte áll" - tette hozzá.

"Ha én kétszer nem jelenek meg, akkor azonnal eltiltanak, nemcsak hat hónapra, hanem legalább két évre. Utána pedig még a szövetség is úgy megbüntetne, hogy az életben soha többet nem tudnék visszatérni" - fogalmazott. Hozzátette, nem érti, miért mindig a kis országokkal statuálnak példát.

"Itt van például a brazil esete, aki anabolikus szteroiddal bukott meg és gyakorlatilag így is biztos, hogy ott lesz az olimpián" - utalt a két éve Budapesten éppen a magyar 4x100 méteres váltót megelőzve második brazil stafétában is szereplő Gabriel Santosra. (BBC, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.