Egy kanadai transz nő emberi jogi bírósághoz fordult 16 kozmetikus ellen, mert nem voltak hajlandók legyantázni a heréjét

2019 július 22., hétfő 14:53
711

A kanadai Rex Murphy a National Postban arról írt, hogy amikor kitalálták, hogy minden embernek elidegeníthetetlen emberi jogai vannak, akkor valószínűleg inkább az olyan helyzetekre gondolhattak, mint amik Észak-Koreában vagy Kínában napjainkban folynak, nem pedig olyanokra, mint ami Brit Columbiában történt: egy transz nő 16 emberi jogi panasszal élt (egyébként főleg bevándorló) női kozmetikus ellen, akik különböző indokokkal (vallási érzékenység, biztonsági okok vagy csak személyes preferenciák miatt) visszautasították, hogy brazilgyantázzák, azaz csupaszra szőrtelenítsék az ügyfél heréit.

A cikk szerint ez egészen abszurd, és felteszi a kérdést, hogy tényleg arra akarunk-e valakit kényszeríteni, hogy az emberi jogok nevében akarata ellenére is mások heréjét és péniszét szőrtelenítse akkor is, ha nem akarja, vallási meggyőződésével ellentétes, vagy egyszerűen nem tudja, hogyan kell csinálni. Szerinte ezt a kérdést emberi jogként kezelni tiszteletlenség lenne például egy észak-koreai börtönből szabadult, megkínzott menekülttel szemben. (National Post)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt