Az amerikai szenátus is megszavazta, hogy soha ne fogyjon ki a szeptember 11-i terrortámadások utáni mentési munkákban résztvevők kárpótlási alapja

 Az amerikai szenátus elsöprő többséggel megszavazta kedden azt a törvényt, ami biztosítja, hogy soha ne fogyjon ki a pénzből a 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrortámadások utáni mentési munkákban résztvevők kárpótlási alapja.

A törvényhozás felsőházában 97:2 arányban elfogadott törvény ellen csak két republikánus szenátor voksolt: a kentuckyi Rand Paul és Utah állam politikusa, Mike Lee. Ők voltak azok, akik miatt már múlt héten, módosító indítványaik benyújtása után, elhalasztották a szavazást.

Az amerikai képviselőház már július közepén megszavazta - ugyancsak elsöprő, kétpárti támogatással - a mentésben résztvevő, és ennek következtében súlyosan megbetegedett rendőrök, tűzoltók és segélymunkások állandó kárpótlási alapjának létrehozását. Nagy többségük ugyanis a levegőbe került mérgező anyagok miatt súlyos beteg, a legtöbb esetben rákos lett, és küszködik az orvosi ellátás költségeivel. A 2010-ben létrehozott kompenzációs alaphoz pedig gyakran hiába fordultak segítségért, a rendelkezésre álló összeg már nagyon kevés volt. Az elfogadott törvényjavaslat értelmében a kompenzációs alap finanszírozását 2092-ig meghosszabbítják, és a működését fedező 7,4 milliárd dollárt kiegészítik további 10,2 milliárddal. 

Azért, hogy a javaslat átmenjen a törvényhozáson, a nyilvánosság előtt Jon Stewart, a Daily Show korábbi házigazdája is erősen kampányolt. A megbetegedett mentőmunkások egészségügyi ellátását segítő pénzügyi alap problémája néhány héttel ezelőtt azért került az érdeklődés középpontjába, mert Stewart politikai egy kongresszusi meghallgatáson élesen bírálta a törvényhozókat, amiért magukra hagyják a terrortámadások utáni mentés hőseit.

Fotó: MARK WILSON/AFP

A múlt hétre tervezett szenátusi szavazás előtt Rand Paul szenátor azt kifogásolta, hogy a pénzügyi alap nem átmeneti időre szólna, ezért azt javasolta, hogy mivel a program évtizedekig lesz érvényben, „ellensúlyozni kell más programok költségvetésének csökkentésével”. Mike Lee pedig olyan módosítást nyújtott be, ami egy ellenőrző mechanizmus kialakítását követelte, megakadályozandó, hogy az alapban lévő összeget elcsalják. Végül egyikük módosító javaslatát sem fogadták el.

Stewart nagy visszhangot kiváltó meghallgatása után több amerikai tévé is megszólaltatta a mentésben három hónapon át részt vevő Luis Alvarez volt New York-i rendőrt, aki végstádiumú bélrákban szenvedett. Alvarez a Foxnak adott interjúja után - három héttel ezelőtt - 53 esztendősen meghalt. A New York-i Szent Patrik-katedrálisban tartott búcsúztatását egyenes adásban közvetítette több tévé is. Utolsó interjújában azt kérte, hogy a törvényhozók gondoskodjanak betegségekben szenvedő sorstársairól. A törvényt, amelyet Donald Trumpnak már átküldtek a Fehér Házba aláírásra, Alvarezről nevezik el.

A szenátusi szavazás előtt John Feal, aki annak idején szintén részt vett a mentési munkálatokban és az állandó segélyalap létrehozásának egyik fő szószólója, az NBC-nek azt nyilatkozta: kedden telefonáltak neki a Fehér Házból és meghívták a törvény aláírási ünnepségére, amelyre pénteken kerül sor. (ABCNews/MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.