A Hableány áldozatai után kutatva hat másik holttestet találtak

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

"A május 29-én történt tragédia óta eltelt időszakban a fővárostól délre eső szakaszról hat olyan ember holttest került elő, aki nem a hajóbalesetben vesztette életét," válaszolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság a 168Óra érdeklődésére. A holtesteket Budafok térségében, Dunaújvárosnál, Érd térségében, Csepeli révnél, Szigetszentmiklósnál és Dunaharasztinál találták. Arról, hogy sikerült-e azonosításuk, a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást. 

Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

A május 29-én balesetet szenvedett Hableány dél-koreai áldozatai közül egyet keresnék még a hatóságok.

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 8,5 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.