A következő másfél év kritikus lehet a klímaváltozás elleni harcban

Az idei nyár elég világosan megmutatta Európa-szerte, hogy milyen következményekkel járhat a klímaváltozás. A pusztító hőhullámok közepette rengeteg szó esik arról, hogy milyen intézkedésekre lenne szükségünk ahhoz, hogy 2030-ig vagy 2050-ig valahogy lelassítsuk a folyamatokat. 

Csakhogy közben lehetséges, hogy ezek a forgatókönyvek is túlságosan optimisták, és már közel sincs ennyi időnk a cselekvésre: Matt McGrath, a BBC környezetvédelmi szakújságírója szerint ugyanis tudományos körökben egyre inkább tartja magát az a nézet, hogy a következő másfél év kritikus időszak lesz, és ha ez alatt nem sikerül lényegi változásokat elérni, utána már késő lehet. 

Rekordhőség Párizsban.Fotó: ZAKARIA ABDELKAFI/AFP

Azok a határidők, amelyek mentén gondolkozni szoktunk a klímaváltozásról, elsősorban a párizsi klímaegyezményből következnek: 2015-ben abban állapodtak meg az aláíró országok, hogy 2030-ig 45 százalékkal csökkentik a széndioxid-kibocsátást, azért, hogy a század végéig a remélt 1,5 Celsius-fokos emelkedésen belül maradjunk. 

A probléma az, hogy a politikai döntések lassan születnek meg, több közülük jó eséllyel is csak 2020 végére fog életbe lépni. Ez pedig klímatudósok szerint súlyos felelőtlenség. A Potsdam-i Klímaintézet alapítója, Hans Joachim Schellnhuber már 2017-ben arra figyelmeztetett, hogy a klímamatematika brutálisan egyértelmű: világunk ugyan biztosan nem fog meggyógyulni a következő pár évben, de gondatlanságunk következtében végzetesen megsérülhet 2020-ra. 

A 2020-as évnek így elsősorban politikai szempontból lehet jelentősége: mostantól a következő év végéig több kiemelt ENSZ-konferencia is lesz majd, melyekre elvileg már konkrét cselekvési tervekkel kéne érkeznie a nemzetek vezetőinek. Mivel a legkonkrétabb vállalás, melyet a nemzetek tettek, 2030-ra vonatkozik, a jellemzően 5 és 10 éves tervekben és időtávlatokban gondolkozó kormányoknak 2020-ra már világos cselekvési tervvel kell rendelkezniük.

Egy komoly kudarc szinte már biztosan garantált: a 2015-ös párizsi egyezmény egyik célkitűzése az volt, hogy 2020 végére érjük el a széndioxid-kibocsátás globális csúcsát, és utána már folyamatosan csökkenés induljon meg. Ebből azonban egyelőre nem sokat látni: az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) nemrég közölt jelentése jelenleg inkább a 3 Celsius-fokos emelkedés látszik reálisnak a század végére.

Az első nagy találkozó idén szeptemberben lesz New Yorkban, az ENSZ klímaközgyűlésén, amivel kapcsolatban Antonio Guterres főtitkár már jelezte, hogy csak azokat az országokat várják, melyek tényleg konkrét lépésekkel, érdemben csökkentik a széndioxid-kibocsátásukat. Majd pedig két ENSZ-klímakonferencia követi egymást, előbb Chilében, majd jövő év végén Nagy-Britanniában. 

McGrath vészjósló elemzésében hagyott egy kevés teret az optimizmusnak is. Szerinte reménykeltő, hogy világszerte látványosan megnőtt azoknak az embereknek a száma, akik konkrét cselekvést követelnek a politikától: a különféle klímamozgalmak, az EP-választáson jól szereplő zöldpártok, a rengeteg alulról induló szerveződés és koncepció egy fenntarthatóbb élet irányába mind ilyen tényező. 

Ezért vannak, akik bízni kezdtek abban, hogy még elérhető a változás: a nyugat-európai országokban például nagyon látványos, hogy a zöld gondolkodás hogyan vált rövid időn belül rendkívül meghatározóvá.

De persze vannak bőven fenyegető árnyak is: hacsak nem lesz elnökváltás, az Egyesült Államok 2020 végére fog végleg kilépni a párizsi egyezményből, és az USA már most is okoz fennakadást a globális klímapolitikában. Múlt decemberben az Egyesült Államok, Szaúd-Arábiával, Kuvaittal és Oroszországgal összefogva akadályozta meg az IPCC egy jelentésének elfogadását, és pár héttel ezelőtt Szaúd-Arábia ismételt fellépése miatt konkrét célok meghatározása nélkül fogadtak csak el egy klímajelentést. 

Ehhez jön még az a sokszor emlegetett probléma, hogy a károsanyag-kibocsátás terén hamarosan már nem az Egyesült Államok, hanem Kína lehet a világ vezető hatalma, és ha minden a jelenlegi trendek szerint folytatódik, Kína a jövőben a légkörbe kerülő üvegházhatású gázok 41 százalékáért felel majd, míg az USA és India 9-9 százalékért, az Európai Unió egésze pedig 7 százalékért. A jelentős különbséget az okozza, hogy Kínában az elmúlt évtizedekben produkált gazdasági fellendülés miatt sokkal újabbak az erőművek, átlagos életkoruk csak 11 év, míg az amerikaiak átlagéletkora 40 év felett van, ezért egy évtizeden belül jó eséllyel le is kapcsolhatják őket. 

Ha ehhez hozzáolvassuk még az olyan híreket, mint hogy olyan ütemben irtják az őserdőt Brazíliában, hogy az összeomlás lassan megállíthatatlan lesz, vagy hogy pár évtizeden belül egymillió faj halhat ki a bolygóról, akkor látni, hogy milyen mértékű kihívás az, melyhez a világ vezetőinek fel kéne nőniük.