Csodálatos verset írt Lackfi János költő a dél-koreai bárban történt fenékfogásról

A művészet néha még a hírversenyben is képes győzni.

Lackfi János költő is olvas híreket, mi az hogy, sőt néha verset is ír róluk/belőlük. Most például annyira jót írt Kenderesi Tamás pillangóúszó szexuális zaklatási ügyéből a Facebookra, hogy az elmúlt negyedórában vagy tízszer olvastam újra. Minden páratlan alkalommal azt állapítva meg, hogy, idézem, „fú de kurva jó”, minden páros alkalommal pedig arról okoskodva magamban, hogy ez a vers mennyivel többet mondott el az ügyről minden, a témában eddig megjelent publicisztikánál. 

Pedig ez egy hagyományosan férfiszempontú vers, annál is inkább, mert a Fenékfogó belső monológját halljuk.

Sőt, vagyis elsősorban még baromi vicces is, de úgy, hogy kicsit sem vicceli el az amúgy egyáltalán nem vicces ügyet.

BALLADA A POPSIFOGÓ BAJNOKRÓL

Dél-Korea oly messze van,
Oly árván érzem magamat,
Az emberlélek meztelen,
Felvérzi minden pillanat...
Kozmosz-magányom közepén
A semmiben zuhantam én.
És kapaszkodó kelletett,
Hát megfogtam egy feneket.

Oly stresszben él, ki versenyez,
Ha bukik, jön helyére más,
Léte pörgő CD-lemez,
Mindene az országimázs.
Hát nem csoda, ha néhanap
Megszédül, s ekkor odakap,
Hol csalódás nem fenyeget,
És megmarkol egy feneket.

Ó, körök, gömbök, hengerek,
Az kövezzen meg engemet,
Kinek soha még a matek
Fejébe nem szállt, emberek!
Felizgattak a vektorok,
Az érintők, hiszen robog
A tudomány, ez így kerek:
Megfogtam azt a feneket.

Tapasztalatnak meglepő:
(Nem mentegetőzés ez itt)
Kiderült, hogy az illető
Popóhoz nő is tartozik.
Eszem megáll, ez egy helyi
Szokás lehet, oly emberi!
Hogy mik nem érnek, rettenet,
Ha megfogok egy feneket!

Herceg, fatális apropó
Versre e kétes alkalom!
Éppen akkor, ott, a popó
Meg a lendülő alkarom...
Annyi popó s tenyér kering
A nagyvilágban rendszerint,
Ám a sors úgy rendelkezett:
Én fogjam meg e feneket!