Kevés volt rajta a matróz, hajózásra alkalmatlan volt a Hableány

A Hableány roncsának kiemelése a Dunán 2019. június 11-én.Fotó: botost/444.hu

Két matróz helyett csak egy segítette a kapitány munkáját a Hableány fedélzetén, márpedig a szakértők szerint ez alapján a 28 halálos áldozatot követelő május 29-i baleset idején a Hableány nem volt alkalmas a hajózásra. Az Index úgy tudja, hogy már az előző hajóbizonyítványba is bekerült, hogy növelni kell a személyzet létszámát. A szakértő szerint ezt a hajó vezetőjének kellett volna jelezni a az üzembentartó, vagyis a Panorama Deck Kft. felé.

A szakértői jelentések szerint a Hableány kormányállásából korlátozott volt a kilátás a fedélzeten elhelyezett ponyva és a kémény miatt. Emellett az is kiderül belőle, hogy a Hableány az ütközés előtt nem adta le azt az öt rövid hangjelzést, amivel jelezte volna, hogy nem lehet megelőzni. A hajózási szabályok szerint ugyanis egy hajónak akkor is jeleznie kell, ha látja, hogy meg akarják előzni, de arról nem értesítették.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.