54 ezer forintért adták a bálnahús kilóját Japánban

ÁLLAT
2019 augusztus 01., 06:36
comments 121

Kilónként 20 ezer jent (kb. 54 ezer forintot) is megadtak egy kevéssé ismert cetféle, a trópusi bálna húsáért Szendai japán kikötővárosban egy csütörtöki árverésen, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy a szigetország 31 év után idén újrakezdte a vállaltan kereskedelmi célú bálnavadászatot. 

Japán halászhajók mintegy 70 trópusi bálnát (Balaenoptera edeni, más néven Balaenoptera brydei) ejtettek el a szigetország körüli tengereken az üzleti célú bálnavadászat július 1-jei felújítása óta. 

photo_camera Fotó: Sergio Hanquet/Biosphoto

A Johan Bryde (1858-1925) norvég bálnavadászról és hajótulajdonos után Bryde-bálnának is nevezett fajból engedélyezte a japán halászati hivatal erre az évre a legtöbb, összesen 150 példány elejtését. A kisebb cetfélék közül a csukabálnából 52, a tőkebálnából 25 megölésére adtak ki engedélyt. 

A nemzetközi bálnavadászati tilalom felmondását, a kereskedelmi célú bálnavadászat több mint három évtizedes szünet után történt felújítását már július 4-én megünnepelték az elsőként kifogott csukabálnák húsából tartott árverésekkel. A Japánhoz közeli vizekből kifogott csukabálnák friss húsáért 10-15 ezer jent is megadtak, többszörösét annak, amit a korábban az antarktiszi vizekben tudományos kutatások örvén megölt tengeri emlősök fagyasztott húsáért fizettek a vásárlók. 

photo_camera Fotó: Sergio Hanquet/Biosphoto

A bálnahús-árverést tartó városok között volt a japán bálnavadászat bölcsőjének számító Taidzsi, Az öböl című sokkoló dokumentumfilmből világszerte ismertté vált véres delfinmészárlás helyszíne is. A japán halásztársaságok a nagy figyelmet kapó árverések révén is szeretnék megkedveltetni a fiatalabb nemzedékekkel a bálnahúst, amelyhez a második világháború utáni szűkös időkben szoktak hozzá az öregek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.