Exhumáltak egy 37 éve, 12 évesen meggyilkolt izraeli kislányt

Exhumáltak Izraelben egy 37 éve meggyilkolt kislányt azt remélve, hogy az új DNS-vizsgálati technikáknak köszönhetően az eltelt hosszú idő ellenére is azonosítani tudják az elkövetőt.

Izraeli médiajelentések szerint a felújított nyomozás „drámai fejleményt” hozott, de az ügyben elrendelt hírzárlat miatt egyelőre nem tudni közelebbit.

A 12 éves Nava Elimeleh, egy család négy gyereke közül a legkisebb, 1982-ben tűnt el, amikor a barátnőjéhez ment a Tel-Aviv melletti Bat Jamba. Műanyag zacskóba bugyolált fejét és más testrészeit 10 nappal később találták meg a tengerparton.

A gyilkost a mai napig nem sikerült elfogni. Az évek során több gyanúsítottat is letartóztattak, de senkire sem sikerült rábizonyítani a gyilkosságot.

Az izraeli köztévé szerint a rendőrség abból indul ki, hogy a gyilkos ma 70 év körüli lehet, és még Izraelben él. A keresésén 100 nyomozó dolgozik.

Ichak Gattegno nyugdíjas rendőr, aki annak idején részt vette a nyomozásban, még mindig lehetségesnek tartja a bűnügy felgöngyölítését. „Nem ez lenne az első eset, hogy évtizedek után oldódik meg egy gyilkosság. Lehetnek új bizonyítékok a gyanúsítottak ellen és olyan DNS-minták, amik a modern technológiák segítségével elvezetnek a tetteshez” – mondta a nyomozó a Maariv nevű lapnak.

A kislány földi maradványait a ma 90 éves édesanya engedélyével hantolták ki DNS-mintavétel céljából. Mazal Elimeleh azt mondta a Maarivnak, hogy sosem heverte ki a gyereke megölését. „Azóta nem is élek, gondolatban mindig vele foglalkozom, és imádkozom, hogy kiderüljön az igazság” – mondta az asszony, aki végre nyugalmat szeretne, és ehhez tudni akarja, ki a tettes. (MTI)