Szerdán olyan tömeg volt a Szigeten, főleg a középső, Nagyszínpad környéki részén, amilyent én még sosem tapasztaltam. 

Fél tíz tájban érkeztem, egy rövid- és egy középtávú céllal. Az előbbi az volt, hogy gyorsan összekoccanjak Haszán kollégámmal/barátommal és igyak vele egy fröccsöt, utóbbi az, hogy később megtaláljam a gyerekeket is, akik idén kezdtek úgy igazán, ottalvósan nyárifesztiválozni, és megtudjam tőlük, hogy ők, akik nem húsz évvel ezelőtti emlékekhez mérik az eseményt, az idei, máshol szerzett fesztiválélményeikhez képest milyennek találják a  Szigetet. 

Máris lelövöm a poént: úgy távoztam, hogy egyiket sem sikerült megvalósítani. 

Pedig Haszán riporter - ellentétben a gyerekeimmel - felvette a telefont és válaszolt minden üzenetemre, már a K-hídon befelé tartva cseteltem vele, végig tartottuk a kapcsolatot és biztosan volt több olyan pillanat, hogy nem lehettünk 300 méternél messzebb egymástól. De vesztünkre a Nagyszínpad tágabban értelmezett környékén akartunk találkozni, ami annyira dugig tele volt emberekkel, amilyent én még sehol sem tapasztaltam, pedig voltam például olyan meccsen a Camp Nouban, ahol 80 ezernél jóval többen voltak. Sőt Rómában voltam a 2006-os francia-olasz vébédöntő alatt is, majd másnap, amikor az akkori sajtóhírek szerint 600 ezer ember ünnepelte a nyitott buszon körbejáró világbajnokokat az olasz főváros utcáin. 

Itt sűrűbb és áthatolhatatlanabb volt a tömeg. Olyanok voltunk, mint valami új Bunuel-film szereplői. Mindenáron találkozni akartunk, folyamatosan arról cseteltünk, hogy ki merre próbálkozik éppen, de az istennek se jutottunk közelebb egymáshoz, sőt a legtöbbször inkább távolodtunk.

Ed Sheeran népszerűsége mellett talán azért is szorult össze ennyi ember ezen a központi részen, mert amennyire néztem, nem igazán voltak életerős párhuzamos programok. Az Index vonatkozó cikkében videó is van arról, hogy a színpad előtt összeszorult tömegből menekülőket néhol a pultosok menekítették ki, a pultokon keresztül.

De mindez semmi sem volt ahhoz képest, ami hazamenetelkor következett. Miután rövid idő alatt baromira elfáradtam a szabadtéren is oxigénhiányos és izzasztó tömeges lökdösődésben és rájöttem, hogy a gyerekekkel másnap is tudok beszélgetni az élményeikről, plusz másfél óra egymás felé tülekedés után Haszán kolléga bejelentette, hogy csodamódra megtalálta a lányát és lépnek haza - mivel bringával vannak, az alternatív oldalbejáraton - én is a lelépés mellett döntöttem, pont 11-kor. 

Ekkor jött az igazán szürreális rész: olyan brutálisan tömör dugóba szorultak össze a távozni próbáló emberek, hogy a Nagyszínpadtól a kijáratig tartó maximum 800 méteres, normál esetben úgy 10 perces, de leharcolva-tántorogva is maximum negyedórás szakaszt 1 óra 24 perc alatt tudtam megtenni. A helyzet az első lépés megtételétől kezdve igen kemény volt, de végképp az utolsó szakaszon súlyosodott el, amikor az ember ráfordul a K-hídra felvezető útszakaszra. Az emberek eddigre már igen törődöttek voltak és itt lett nyilvánvaló, hogy nem véletlenül áll meg néha a menet teljesen, hanem központilag állítgatnak meg bennünket. Amikor közel másfél óra elteltével odaértem a hídhoz, ott derült ki, hogy a biztonságiak csatárláncban beálltak az útba keresztben és egy adag ember kieresztése után egy időre mindig leblokkolták az utat. 

Itt vált nyilvánvalóvá az is, hogy mekkora mázli, hogy a tömeg ennyire derűsen és hisztériamentesen kezelte a helyzetet. Már a heringeskedés közben az volt az érzésem, hogy ha itt valaki beidegesedne és megindulna, csúnya taposás lenne a vége. A hídnál meg az derül ki, hogy a kijáratban elég lett volna 6-6 biztonságit testtel elsodorni, és szabad lett volna az út, mégsem jutott ilyesmi az eszébe senkinek.

És hogy miért volt ennyire türelmes mindenki? Amennyire fel tudtam mérni, a józan ész mellett jelentős részben az annyira sokat kritizált mániákus okostelefoncsesztetés miatt. A tömeg jelentős része ugyanis nem hisztizett, hanem felismerte a lehetőséget, és megállás nélkül fotózott és posztolt. Izzottak az Insta-accountok, hangosan zizegtek a Snapchat-vonalak, dübörgött a Facebook és zúgott a Tumblr. Aki meg nem arról posztolt, hogy mekkora tömegben nyomorog, azok közül sokan telefonos játékokba menekültek, hozzám hasonlóan. A szülei házát mániákusan szépítgető komornyikom ma reggel komoly izomlázzal ébredhetett. De olyan mélységben szereztem közben információkat Boris Jonhnson állítólag egyenesen ördögi új tanácsadójáról is, ami még egy minden hülyeségre kattintó online újságíró esetében is ritkaság.

Kár, hogy nem volt jelen egy csomó, a világ elkorcsosulásán sóhajtozó, bezzegező-régenmetróbanmindekikönyvetolvasottozó néni és bácsi, nekik óriási tanmese lett volna ez a remek mobiltelefonos másfél óra!

Az eseményekről a Sziget a következő közleményt adta ki:

Az idei Sziget egy világsztárral nyitott így már napokkal ezelőtt tudtuk, hogy teltház várható, ami 95 ezer embert jelent egy időben  a Fesztivál területén. Számítottunk rá, hogy a koncertre érkező látogatók egyszerre indulnak majd ki a buli végén és ezt a folyamatot a váratlan, rövid zápor még jobban felgyorsította. Figyelembe véve a K-híd teherbírását, a környező utcák és a közlekedési eszközök kapacitását úgy döntöttünk, hogy „megtörve” a tömeg haladását, szakaszosan engedjük ki a látogatóinkat a fesztivál területéről elkerülendő a „külső” torlódást, fennakadást. A kijutás a biztonsági szolgálat és a rendőrség folyamatos kontrollja mellett zajlott, a hatóságokkal szoros együttműködésben, a biztonsági terveknek megfelelően.

A  kötelező check-in rendszer és biztonsági intézkedések miatt már a kiérkezéskor felhívtuk a figyelmet arra, hogy időben érkezzen mindenki, így a koncertre való bejutás is gördülékenyen zajlott. A Nagyszínpad előtt 60 ezer ember élvezte  a koncertet, elképzelhető, hogy egy ilyen volumenű eseményen néhányan, hirtelen szembesülve a tömeggel, megijednek, ritkán ugyan, de előfordulhatnak ilyen esetek. Váratlan, személyi sérüléssel járó esemény nem történt, másfél órával a koncert után már szellősen, gördülékenyen ki lehetett jutni a fesztiválról.