Nem tudta, hogy néz ki a korrupt ügyintéző, ezért véletlenül a kollégáját próbálta megkenni

bűnügy
2019 augusztus 09., 06:36

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt a férfi ellen, aki megpróbált megkenni egy ügyintézőt, mert összekeverte a korrupt kollégájával. 

A vádirat szerint a 33 éves férfi 2016. március 18-án a kora délutáni órákban a XXIII. kerületben, egy buszmegállóban megszólított egy nőt, aki a Budapest Főváros Kormányhivatala XX. Kerületi Hivatala Okmányirodájának egyik hatósági ügyintézője volt. A férfi ugyanis azt hitte, hogy a nő egy másik okmányirodai ügyintéző, aki valótlan tartalmú közokiratok kiállításában vesz részt.

A férfi a megszólított hatósági ügyintézőnek jogosulatlan előnyt ígért arra az esetre, ha az ügyintéző külföldi állampolgároknak hajlandó úgy kiállítani útlevelet, hogy a külföldiek nem beszélik a magyar nyelvet, illetve az igényléshez felhasznált okiratoktól eltér a személyazonosságuk. 

A vádlott a kormányhivatal ügyintézőjének a hivatali kötelessége megszegéséért személyenként 300 ezer forintot ígért, azzal, hogy naponta öt-tíz embert tudna hozzá vinni. De a hatósági ügyintéző a felkérést elutasította, inkább jelezte felettesének a történteket.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt.  A vádirat szerinti bűncselekményt a törvény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.

Közben az ügyészség már vádat emelt az ellen az kormányablakban dolgozó nővel szemben is, aki 2015 júniusa és 2016 decembere között 168, többek között ukrán, orosz, azeri, iráni, albán állampolgárságú személy részére valótlan tartalmú magyar magánútlevelet és személyazonosító igazolványt állítson ki.