Balassagyarmaton kiborult az útra a szar

mezőgazdaság
2019 augusztus 10., 13:15

Úgy tűnik, ez a hét nem csak a budapestieknek marad emlékezetes a szarszag miatt.

Egy olvasónk jelezte, hogy Balassagyarmaton a harmadik éve fordul elő, hogy a nagy melegben engedélyezik a szarszállítást magánföldekre, ami szerinte azzal jár, hogy „nyergesvontatók csurgatják végig a szart másfél héten keresztül a városközponton át, illetve a külterületeken egyaránt”.

Balassagyarmat városháza szerdán a Facebookon jelentette be: „A DMRV tájékoztatta a településeket, hogy az évente egyszer esedékes szennyvíziszap mezőgazdasági területre való kiszállítását idén augusztus 8-án csütörtökön kezdi meg a vízmű. Az időjárástól függően előreláthatólag 8 munkanapon keresztül zajló szállítás zárt járműveken A gyarmati szennyvízteleptől Szügy-Mohora-Cserháthaláp-Herencsény útvonalon a belterületen is csak állami utakon történik. Az útvonalon érintett utcákban a szállítás idején kellemetlen szaghatásra lehet számítani, amiért a szolgáltató a lakosság megértését és türelmét kéri.”

Olvasónk azt írta, papíron zártak a teherautók, de az úton árulkodó foltok, csíkok szerint nem azok.

A balassagyarmati városháza a Facebookon szombat délután közölte: „11 óra körül egy szennyvíziszap szállító teherautó hátsó ajtaja kinyílt és több helyen kiömlött belőle a trágya a Kossuth utca Baltik és Deák utcák közti szakaszán. A forgalom irányítására azonnal intézkedett a rendőrség, a DMRV pedig megkezdte a terület kitisztítását és fertőtlenítését, a munkák be is fejeződtek. Az önkormányzat azonnal, levélben is felszólította a DMRV-t, hogy tartsa be a szállítás előírt szabályait és ellenőrizze a gépjárművek technikai biztonságát. Kérte továbbá, hogy a hétvégéken ne történjen szállítás, kánikula idején pedig próbálják meg az éjszakai szállítás megoldását.”

photo_camera Fotó: Balassagyarmat Városháza/Facebook

„És ezt minden évben augusztus közepén 30-35 fokban csinálják, hogy még ablakot se lehessen nyitni anélkül, hogy a hőség vagy a szarszag miatt ne ájuljon el az ember”

– írta olvasónk.

Egy útinformos Facebook-csoportban közelről is látható volt a szar:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.