Kobra Ottó polgármester szerint nem állatkínzás baltával agyonveretni egy kutyát

bűnügy
2019 augusztus 11., 11:13

Helyreigazítás:   2019. augusztus 11-én „Kobra Ottó polgármester szerint nem állatkínzás baltával agyonveretni egy kutyát” címmel megjelent cikkben valótlanul állítottuk, hogy „Kobra, aki aztán kap hideget, meleget a poszt alatt, kommentekben vágott vissza az őt és a települést ért támadásokra”. Ezzel szemben a valóság az, hogy Dencsháza hivatalos kommünikéjén kívül Kobra Ottó polgármester semmilyen formában nem szólt hozzá a kommentekhez. A cikkben hivatkozott idézetek nem tőle származnak. A hivatalos álláspontja továbbra is az, amelyet korábban kifejtett, hogy az állatkínzást és bármilyen más erőszakos bűncselekményt elítél. Valótlan tényállításunkért elnézést kérünk az érintettől.

Rég volt akkora balhé Dencsházán mint amekkora a héten kerekedett egy egészen brutális és viszolyogtató állatgyilkosság-történetből. 

A Bors írta meg hétfőn, hogy B. Zsuzsa, a helyi kocsmárosnő kenyeret, krumplit, húst és persze alkoholt adott egy értelmi fogyatékos férfinak, Lajosnak azért, hogy agyonüsse a számára elviselhetetlenné vált, Léna névre hallgató kutyáját. 

A lap szerint B. Zsuzsa már korábban az állatvédők radarjára került. Léna békés állatként volt ismert, még ha el is szökött olykor otthonról. B. Zsuzsa egyszer már kitette a szűrét, de az állatvédők felszólítására végül hazavitte az állatot. Noha állítólag lett volna, aki befogadja Lénát, a gazda inkább megölette azt egy korlátozott értelmi képességű férfival. 

Nagy Mónika állatvédő a lapnak azt mondta, „Lajos először egy baltával agyonverte a kutyát az ólban, elásta az udvaron, majd véres ruhában bement a kocsmába inni”. A Bors szerint az állat még élhetett, amikor elföldelték.

Több állatvédő szervezet felháborodott. A Szurkolók az állatkínzás ellen csoport a helyszínre vonult, hogy felelősségre vonja a kocsma tulajdonosát, aki megvédte az asszonyt:

link Forrás

Az ügyben nagy vita kerekedett a város Facebook-oldalán helyiek, állatvédők és a polgármester között. Kobra Ottó arról posztolt Dencsháza oldalán, hogy az állatkínzást elítéli, de nem akar ítélkezni, és az eset ugyan súlyos, de legalább ennyire súlyos, hogy az állatvédelem köpönyege mögé bújva kommentelők (emberek) más emberek, sőt gyermekek kiirtására, megkínzására, fenyegetésére buzdítanak: 

link Forrás

Kobra Ottó szerint több száz kilométer távolságból, az ott élő emberek ismerete nélkül nem lehet megítélni azt, ami történt, és főleg káros, ha mindebből egyesek általában a dencsháziakra nézve fogalmaznak meg lesújtó véleményeket, ahogy az a közösségi médiában helyenként történt. 

„Aki ismeri az itt élő embereket az tudja, hogy pár ember a személyes nézeteltérését próbálja ezen a sajnálatos eseten keresztül felhabosítani. Dencsháza nem vesztette el sem a becsületét sem az itt élő embereknek nem kell szégyenkeznie más bűne miatt. Kérem azokat akik ebben részt vettek fejezzék be falunk további lejáratását, összetartó település vagyunk, a közösség megveti aki olyan bűnt követ el, védjük meg a falut a mások által felhergeltektől. Bízzuk a nyomozást a hatóságokra, az igazságszolgáltatást a független magyar bíróságra!” – írja a Kobra, aki aztán kap hideget, meleget a poszt alatt, és kommentekben vágott vissza az őt és a települést ért támadásokra. 

A kommentek alatt többek közt azt írta, „a bíráskodás viszont egyáltalán nem az én feladatom, ahogy az Önöké sem! Az a bizonyos kutya már meghalt, és ha csak nincs egy zseni állatorvos maguk között, aki valamilyen csoda folytán vissza tudná hozni az életbe kár ezen tipródni, mert ez már szemmel láthatóan nem az állatvédelemről szól.”

(...)

Egy következő alkalommal még Mészáros Lőrinc is felbukkan, méghozzá váratlanul, a tanú szerepében: „Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy az ország nagy része szellemi törpék csordája, akik céltalanul róják a virtuális pusztákat, és nem bírják elviselni ha néha szembe találkoznak a való élettel. Aminek természetesen hangot is adnak, legtöbbször már-már groteszk alpárisággal! Szeretném feltenni azt a költői kérdést első sorban azon „pesti” illetőknek, akik itt saját igazuk szószólói: Maguk szerint/ szerintetek mi történik azzal a több ezer kutyával/macskával, ami a magyar falvakban születik minden évben? A magasságos Mészáros Lölö a tanúm, hogy szeretnék egy olyan országban élni ahol ez a legnagyobb probléma. Minősíthetetlen az ahogy viselkedtek és beszéltek olyan emberekről akiket soha életetekben nem láttatok.” 

Az egyik kommentelőnek válaszul pedig Kobra megállapította, hogy ami történt, az nem állatkínzás, és csibék ezreiért bezzeg senki nem hullat könnyet: