3 ember halálát és másik 3 súlyos sérülését okozta, hogy egy Facebook-közvetítés kedvéért száguldozott egy román sofőr

bűnügy
2019 augusztus 12., 12:25
comments 640

Őrizetbe vették Romániában azt a 39 éves sofőrt, aki előző délután 3 ember halálával és másik 3 súlyos sérülésével végződött balesetet okozott egy Facebook-közvetítés kedvéért rendezett száguldozással.

A Tulcea megyei férfi feltehetően a BMW sportkocsi képességeivel akart hencegni a járműben ülő két ismerőse, illetve egyikük Facebook-követői előtt, ugyanis a hátsó ülésen lévő utas élőben közvetítette az ámokfutást, amire az elöl ülő utas is biztatta a sofőrt.

link Forrás

  A lakott területen is hatalmas sebességgel haladó autó Vacareniben egyszerűen lerepült az útról, átszakított egy kerítést, és halálra gázolt egy 79 éves nőt, egy 3 éves gyereket, és súlyosan megsebesítette annak 33 éves – 7. hónapban lévő – állapotos anyját is.

A terhes nőt a dunai komppal csak nehezen tudták kórházba juttatni. Útközben a mentősöknek még sikerült egyszer újjáéleszteni, de a galaci kórházban belehalt a sérüléseibe. Az orvosoknak a magzat életét sem sikerült megmenteniük.

A balesetet okozó sofőr könnyebben, a két utasa súlyosabban sérült meg: mindannyian elmenekültek a helyszínről. Őrizetbe vételekor a sofőr vérében literenként 0,14 milligramm alkoholt mutattak ki.

Romániában a kormány éppen hétfői ülésén készül rendelettel megduplázni az okostelefonok autóvezetés közbeni használatáért kiszabható bírságot. Az országban ugyanis a tiltás és hatósági figyelmeztető kampányok ellenére egyre gyakoribbak azok a súlyos balesetek, amik a vezetés közbeni Facebook-közvetítésekkel hozhatók összefüggésbe. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.