Panaszt tettek az MTK-szurkolók zsidózás miatt, az MLSZ fegyelmi bizottsága nem indított vizsgálatot a Dorog elleni meccs után

A Népszava csütörtökön azt írta, és ezt a 444 megbízható MTK-s forrásai is megerősítették, hogy többször is durva, antiszemita rigmusok hangoztak fel a hétvégi Dorog-MTK NBII-es bajnokin.

A lapban megjelent riportszerű, személyes beszámoló szerint a jól ismert „mocskoszsidózás” mellett egy száz fős csoport olyanokat is kántált, mint hogy „Csak a ké-mén-nyen át!”, vagy „Mene-külje-tek! Mene-külje-tek!”, és meg is dobálták a vendégek szurkolóit. 

Egy másik cikkből, ami szintén a Népszavában jött le csütörtökön, kiderül, hogy a szövetség honlapján megjelent hivatalos tájékoztatás alapján az MLSZ nem foglakozik a meccs körülményeivel, azaz úgy tűnik, hogy se a játékvezető, se a szövetség ellenőre nem jelezte a rendzavarást a jelentésében.

„Az MLSZ ezek szerint azt gondolja, elég, ha a mérkőzések előtt kiviszik a sportszerű szurkolásra figyelmeztető zászlót a kezdőkörbe” - írja a cikk.

Ami igazán meghökkentő, hogy a Népszava hétfő óta kereste a szövetséget, kedden későbbi választ ígértek, de ez szerda estig sem érkezett meg, azaz az MLSZ azután sem érezte szükségét a gyors reakciónak, hogy a újságírók és a szurkolók is szót emeltek a történtek miatt.  

Mint az MTK honlapjáról kiderült, a szurkolók kérésére a klub vezetősége levélben jelezte panaszát a szövetség felé. 

„Teljes mértékben elhatárolódunk a rasszizmus és antiszemitizmus minden formájától, és elvárjuk, hogy a hazai labdarúgás összes szereplője és illetékes szerve mindent tegyen meg annak érdekében, hogy a jövőben ilyen vagy hasonló eset ne történhessen meg” - írták.

A meccset, amúgy, az MTK nagyon simán, 4-0-ra hozta. (Népszava)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.