Vesztegetéssel vádolják az Országos Roma Önkormányzat elnökét

bűnügy
2019 augusztus 15., 03:49
comments 151
Balogh János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke (középen) a szervezet közgyűlésén Budapesten, az ORÖ Dohány utcai székházban 2016. december 21-én.
photo_camera Balogh János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke (középen) a szervezet közgyűlésén Budapesten, az ORÖ Dohány utcai székházban 2016. december 21-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

3,5 millió forinttal próbált lefizetni egy vállalkozót Balogh János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke egy titokban rögzített hangfelvétel alapján. A felvételen az hallatszik, Balogh fiktív kampányrendezvényeket próbál lepapírozni, a két rendezvény kiszámlázása fejében ajánlotta fel 3,5 millió forint utalását az amúgy közpénzből gazdálkodó önkormányzat elnöke.

Az esetről beszámoló 24.hu szerint a felvételen Balogh aprolékosan magyarázta el a részleteket és nyomatékosította, hogy a vállakozónak csupán annyit kell írnia az ügyletről az ORÖ gazdasági igazgatójának, hogy "elnök úrral egyeztettve". Közben pedig nyugtatta a vállalkozót, hogy ez bevett dolog, és még megígérte neki, hogy az ibrányi romanapokon számla nélkül, zsebbe ad majd neki egy kis pénzt. "Ha ötszázat kapol kereken? Hármat visszahozol nekem [...] Gondold át, figyelj ide, lásd, hogy nem szarrágó vagyok, akkor kapol hatszázat, tisztán" - mondja a felvételen Balogh a vállalkozónak.

A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint az ügyben júliusban emelt vádat a megyei főügyészség. A vád szerint Balogh a 2018-as országgyűlési választás előtt a költségvetésből kapott kampánycélú támogatás terhére rendelte meg a fiktív kampányrendezvényeket, melyek teljesítését fiktív számlákkal akarta igazolni. A vád szerint a vállalkozó nem fogadta el az ajánlatot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.