Robert de Niro hatmillió dollárra pereli a titkárnőjét, például mert 4 nap alatt a Jóbarátok 55 epizódját nézte meg munkaidőben

FILM
2019 augusztus 21., 05:43
comments 159

Robert de Niro filmes bevételeit kezelő cége hatmillió dollárra perelte be azt a Chase Robinsont, aki 11 évig dolgozott a színésznek, először a titkárnőjeként, hogy az évek során az adóoptimalizáló cég elnökévé emelkedjen, évi 300 ezer dolláros fizetéssel, hogy idén áprilisban végül megváljanak tőle.

A kereset szerint a nő, miközben alig dolgozott, nagy összegeket sikkaszott el de Niro pénzéből, vagyis fordított luxuskajákra és utazásra, miközben munkaidőben meló helyett sorozatokat nézett.

Az egyik, a Variety cikkében szereplő konkrét példa szerint idén januárban volt olyan négynapos időszak, ami alatt Robinson munkaidőben a Jóbarátok című sorozat 55 epizódját nézte meg munkadőben a Netflixről, miközben az egyik ilyen napon a Caviar San Franciscóból rendelt magának ebédet és a nem kevésbé elegáns Paola’s olasz étteremben vacsorázott, mindkettőt céges kártyával. 55 Friends-epizód megnézése több, mint 20 órányi netflixezést jelent.

A kereset szerint négy másik, bolondos áprilisi munkanap alatt 20 epizódot nézett meg az “Arrested development"-ből és 10-et a “Schitt’s Creek” című sorozatból.

Bár a munkaidőben történő sorozatnézésről esik terjedelemre a legtöbb szó, de Niro cége ennél is komolyabb visszaélésekkel is megvádolta a volt vezetőjét. 

Eszerint Robinson egy kétéves időszak alatt 12696,65 dollárt, vagyis 3,8 millió forintot költött el jogtalanul csak a Paola’s-ban, ezen kívül a céges kártyával 8923,20 dollárt vásárolt el a Dean and Deluca nevű híres manhattani luxus csemegboltban és a Whole Foods élelmiszeráruházban, valamint 32 ezer dollárt, azaz 9 és fél millió forintot taxizott és uberezett el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.