• Justin Trudeau a világ liberálisainak megmentőjeként lett Kanada miniszterelnöke.
• Csúcsra járatta a politizálást a közösségi médiában, és olyan brandet épített, ami világszerte ismertté tette a Trudeau márkát. 
• A nagy népszerűség mégis odalett, ráégett egy korrupciós botrány, és azzal vádolják, hogy a sok pózolás közben megszegte az ígéreteit. 
• Mostanra feljött rá az ellenzék, és akár el is veszítheti az októberi választásokat. 

Justin Trudeau lehunyta a szemét, összeszorította az ajkait, majd remegő hangon azt mondta: „Je t'aime, papa”, vagyis:

Szeretlek, papa.

Lassan összefogta a papírjait, lesétált a pulpitusról, és a szemét törölgetve apja koporsójára hajtotta a fejét. Tömegek követték a kanadai közszolgálati televízióban, amint folyni kezdtek az akkor 28 éves Justin könnyei. 

Pierre Trudeau 2000. október 3-i temetése óriási eseménynek számított az országban. Ma már tudjuk, nemcsak a 60-as, 70-es évek legendás miniszterelnökének halála miatt, hanem azért is, mert az ifjabb Trudeau ekkor robbant be igazán a nyilvánosságba. 

Nyolc évvel később liberális parlamenti képviselőnek választották Montreal egyik sokszínű körzetében, Papineau-ban. A következő négy év viszonylag eseménytelenül telt, és 2012-ig kevesen gondolták volna, hogy egyszer - apja nyomdokain járva - vezetni fogja az országot. 

Ekkor egy újabb tévés szereplés irányította rá a figyelmet: egy jótékonysági bokszmeccsen legyőzte az egykor haditengerészként szolgált, fekete öves karatés, konzervatív szenátort, Patrick Brazeau-t. A pehelysúlyú, nyurga fiúból lassan politikai szupersztár lett, 2015-ben miniszterelnökké választották, amivel világszerte a populista szélsőjobboldaltól rettegők kedvence lett. Trudeau visszaadta a reményt a kanadai liberális pártnak is, ami 2000 után került vissza a hatalomba. 

Később Trudeau egy interjúban elmondta, hogy a bokszmeccs egy gondosan megtervezett politikai kampány része volt, és jól eladható sztorinak tűnt kiállni egy „kemény fiú” ellen. Felsorolni is nehéz, miniszterelnökként hány hasonló marketingakciója volt a bolondos zoknivillantásoktól a Trumppal való kézfogásán át az Instagramra feltöltött, mosolygós szelfikig. 

Trudeau globális márkává vált, ami kanadaiként különösen figyelemre méltó teljesítmény (a világ más részein élő átlagemberek valószínűleg egyetlen kanadai miniszterelnökről sem hallottak még, hacsak nem az idősebb Trudeau-ról). Ám a miniszterelnöki ciklus végéhez közeledve úgy tűnik, az éveken át tartó brandépítés a visszájára fordulhat, és Trudeau akár el is veszítheti az októberi választásokat. 

2015-ben a liberálisok fölényesen, 39,5 százalékkal nyertek a 32 százalékos konzervatívok előtt. A közvélemény-kutatások szerint most mindkét párt 32-33 százalék körül táncol, és hajszállal, de az ellenzék vezet. Mi hozhatja el Trudeau bukását?

Jelen lenni minden Snapchat-fiókban

Trudeau mindent megtett, hogy a világ összes ijesztő politikai fejleményével szemben Kanada jelentse a progresszív eszményképet. Szenvedélyesen védi a multikulturalizmust, tárt karokkal fogadta a menekülteket, a kormányába fele-fele arányban választott férfiakat és nőket, de talált kerekesszékes, vak és meleg minisztereket is. Ahogy a szlogenje szólt, azért, „mert 2015-öt írunk”. Ilyen szempontból jól is jött neki Donald Trump választási győzelme, azóta tudatosan törekszik rá, hogy az amerikai elnök ellenpólusaként határozza meg magát. 

Az Instagram-korszak első miniszterelnökeként Trudeau mesterien szállítja egymás után a virális tartalmakat. A hivatalos fotósát két ajtóval a sajátja mellé költöztette, így a választók egyetlen pandaölelésről vagy bokszedzésről sem maradnak le. Trudeau mémmé vált, a megválasztása után folyamatosan jelen volt minden Snapchat- és Instagram-folyamban. 

Ian Capstick, aki szakértőként dolgozott a liberálisoknak és a baloldali rivális Új Demokrata Pártnak is, a Guardian hosszú elemzésében azt mondta, Trudeau és régi barátja-tanácsadója, Gerald Butts „az elmúlt harminc évben minden egyes nyilvános szereplést alaposan megterveztek”.

Ezek a kommunikációs fogások időnként arra is jók, hogy elfedjék a kormány számára kellemetlen ügyeket. Ilyen volt például, amikor 2017-ben, a vancouveri opioid-járvány idején Trudeau rövidnadrágban és pólóban pózolt egy csapat végzős, kiöltözött középiskolás közt, elterelve ezzel a figyelmet a kormány mulasztásairól. 

Lobbizott a korrupt cég megmentéséért

„A Trudeau brand metszően tiszta, friss és új volt, egy új típusú politika” - mondta a Guardiannek Shachi Kurl, az Angus Reid Institute közvélemény-kutatója.

 „Aztán kiderült, hogy a Trudeau brand azt jelenti: üdv a politika új korszakában, ez is olyan, mint a régi”. 

Ez idén márciusban vált igazán nyilvánvalóvá, amikor Jody Wilson-Raybould volt igazságügy-miniszter azt mondta: Trudeau nyomást gyakorolt rá, hogy legyen elnéző egy korrupciós ügybe keveredett építőipari céggel szemben. 

A vád szerint az SNC-Lavalin nevű kanadai vállalat tíz éven át 48 millió kanadai dollárnyi kenőpénzt fizetett az egykori líbiai diktátor, Moammer Kadafi családjának, hogy jövedelmező üzletekhez jussanak az országban. A volt miniszter szerint Trudeau azt akarta elkerülni, hogy a céget eltiltsák a kanadai állami megrendelésektől. 

A miniszterelnök erre azt mondta, csak tiszteletteljes keretek között beszéltek az ügyről, és csakis a cég dolgozóinak állását akarta megóvni. Wilson-Raybould lemondott az ügy miatt, majd követte őt egy másik miniszter és Butts tanácsadó is. Augusztusban a kanadai etikai biztos jelentésében azt írta, Trudeau közvetlenül és közvetetten is megpróbálta befolyásolni az ügyészek döntését. 

Kérdés, ez mennyire befolyásolja majd a választások szempontjából kulcsfontosságú québeci és ontariói szavazókat. A New York Times riportja szerint itt a korrupciós ügyek ellenére is sokan támogatják az SNC-Lavalint, ami a régió egyik régi, szimbolikus cége. Idéznek egy egyetemi professzort is, aki szerint épp az lenne a baj, ha Trudeau nem tudná kisegíteni Kanada egyik globális nagyvállalatát. 

Nem olyan érett, amennyire szeretnénk 

De nemcsak erről van szó, más repedések is látszanak a Trudeau-imázson, ami a Guardian elemzése szerint utólag már nem is olyan meglepő: előrelátható lett volna, hogy senki sem tudna megfelelni a kampány során felkorbácsolt elvárásoknak. 

Idén februárban a Trudeau család nyolc napot töltött Indiában, ami Roland Paris külpolitikai tanácsadója szerint a legrosszabbul sikerült utazás volt, amin kanadai miniszterelnök valaha részt vett. A legtöbb emberhez ugyanis nem az jutott el, miről tárgyalt Trudeau Narenda Modi miniszterelnökkel, hanem hogy

napokon át hagyományos indiai ruhákban pózolt a családjával.

„Kiderült, hogy talán mégsem olyan érett, amennyire szeretnénk, nem annyira miniszterelnöki, amennyire szeretnénk, egy kicsit hatásvadász, és nem veszi komolyan a világ legnagyobb demokráciáját” - mondta lapnak Warren Kinsella, a liberálisok korábbi stratégája. 

Néhány hónappal később előkerült egy régi vád is, miszerint Trudeau tizenkilenc évvel ezelőtt megfogdosott egy riporternőt. A miniszterelnök azt mondta, biztos benne, hogy semmi helytelent nem követett el, de azt is elismerte, hogy annak idején bocsánatot kért az újságírótól. 

Nem nagyon jöttek be az ígéretek

Trudeau-t azért is kritizálják, mert a brandépítés közben valójában nem nyúlt hozzá a nagy rendszerekhez. Erről Caesar-Chavannes korábbi liberális parlamenti képviselő hozott néhány példát Guardiannek:

• Trudeau legalizálta a marihuánát, de nem szüntette meg a birtoklásért elítéltek nyilvántartását, pedig ez aránytalanul sújtotta az alacsony jövedelmű és színesbőrű kanadaiakat. 
• Fele-fele arányban nevezett ki nőket és férfiakat, de más eszközökkel nem könnyítette meg a nők politikai előrejutását. 
• Azt ígérte, totálisan megújítja az őslakosokkal való kapcsolatot, de alig tett valamit a vályogházakban, tiszta víz nélkül élő közösségekért. 
• A klímaváltozás elleni küzdelemről beszélt, a kormány mégis 4,5 milliárd kanadai dollárt költött egy kőolajvezetékre, hogy az albertai bitumen könnyebben eljusson a nemzetközi piacokra. 
• Kritizálta Szaúd-Arábiát a jogvédőkkel való bánásmódjáért, mégis 900 páncélozott járművet adott el nekik. 
• Egy ideig felült a menekültbarát hullámra, áprilisban mégis olyan törvényt fogadtak el, ami megnehezíti a menekültstátusz megszerzését. 

Bár Trudeau átláthatóságot ígért, a lapnak többen arról beszéltek, hogy annyira központosította a kormányát, hogy még a miniszterek is nehezen jutnak be hozzá. Stéphane Dion, aki 14 hónapig volt Trudeau külügyminisztere, állítólag egyszer sem tudott négyszemközt beszélni a miniszterelnökkel.

Közben Trudeau támogatóinak is megvannak az érveik: sokkal több menekültet fogadott be, mint az elődje, gyerekek százezreit emelte fel a szegénységből, növelte a felső egy százalékot sújtó adókat, és csökkenti a károsanyag-kibocsátást is. 

És persze a kanadai politikai botrányokhoz azt is hozzá kell tenni, amit a New York Times újságírója jegyzett meg egy cikkben: náluk senkit sem vádoltak meg azzal, hogy összejátszott volna az oroszokkal, hogy pénzt adott volna egy viszony elhallgatásáért, vagy hogy magánútra repült volna az adófizetők pénzén, ahogy ez az amerikai elnökkel történt.