Kotyogott a víz a fülében, elment orvoshoz, kiderült, hogy egy jó nagy mérges pók költözött a hallójáratába

Mindenki imád egészségügyi horrorsztorikat mesélni, de nem sokunk tud olyan menő dolgot felidézni, mint a Kansas Citybe való Susie Torres. A nő ugyanis, miután  kezdődő fülgyulladás jeleit érezte magán, - mintha víz ment volna a fülébe, ami kellemetlen zúgást-kotyogást okozott - , és elment orvoshoz, azzal szembesült, hogy nem valami elvont dolog bújkál benne, hanem egy mérges pók. 

Miután az asszisztens belekukkantott a hallójáratába, kiszaladt a helyiségből és behívott több rezidenst és egy szakorvost, hogy együtt tanulmányozzák a különös esetet. A beteg állítása szerint akkor még egyáltalán nem esett pánikba, amikor meghallotta, mit bújt el a fülében, akkor viszont sokkal inkább, amikor meglátta, milyen eszközökkel próbálják eltávolítani azt a hallójáratából. Először kimosásssal próbálkoztak, de az nem működött, hogy az orvos végül egy szerszámmal benyúlva egyben távolítsa el az állatot, amit később barna remetepókként azonosítottak.

A pók nem csípte meg Torrest. Nagy szerencséjére, mert ennek a fajnak a csípése igen fájdalmas, a mérge ugyanis szövetelhalást okozó anyagot tartalmaz. Nem halálos, de veszélyes a csípése, ami ritka, szélsőséges esetben végtagvesztéssel is járhat. Magától persze nem támad az emberre, de hallójáraton belül azért bármi megtörténhet.

(via CNN)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.