A Bátor Harcos 2019 gyakorlatra tartó honvédségi járművek ütköztek, egy ember meghalt, öt megsérült

baleset
2019 augusztus 26., 13:32
comments 408

Frissítés: Halálos áldozata is van a délelőtti katonaikonvoj-balesetnek – mondta a honvédelmi miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóján, Budapesten. Benkő Tibor azt mondta, egy fiatal, kiváló katona hunyt el, és részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak és a barátoknak. Benkő Tibor elmondta, belső vizsgálat lefolytatását rendelte el a baleset körülményeinek tisztázására, a balesetet a rendőrség vizsgálja.

A Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa szenvedett közúti baleset az M7-esen Székesfehérvárnál hétfőn. A balesetben hatan sérültek meg – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A közlemény szerint két sérültet mentőhelikopterrel a MH Egészségügyi Központba szállítottak, négyet a székesfehérvári kórházban látnak el. Az ütközésben civil jármű nem sérült meg.

A teherautókból álló konvoj a Bátor Harcos 2019 gyakorlatra ment Hódmezővásárhelyről a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterére, Veszprém-Újmajorba.

Pápai Eszter, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense korábban azt mondta: 6 jármű ütközött össze az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, a 64-es km-nél, Székesfehérvárnál, emiatt teljesen lezárták az utat.

Délután a rendőrség azt írta: továbbra is tart a műszaki mentés. Az autópálya 59-es és 64-es kilométere közötti szakaszán, a forgalmi helyzet miatt veszteglő autóknak a rendőrség feloldotta a forgalomkorlátozást és a belső sávon megindult a forgalom.

Az érintett útszakaszt továbbra is az agárdi lehajtónál, a 7-es számú főúton kerülhetik el. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.