Szalai Ádám a Mainzba igazol

futball
2019 augusztus 27., 09:39

Szalai Ádám, a Hoffenheim magyar válogatott csatára kedd délután aláírhat a szintén a német első osztályban szereplő Mainzhoz, ha átmegy a kötelező orvosi vizsgálaton.

Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitánya hétfőn jelentette be, hogy Szalai klubot fog váltani, de ekkor még nem árulta el, pontosan hová igazol. A 31 éves csatár 2010 és 2013 között már játszott a Mainzban, onnan szerződött a Schalkéba, majd a Hoffenheimbe, miközben egy évet kölcsönben töltött a Hannovernél. 

Korábban az is felmerült, hogy Szalai esetleg Törökországba, a Besiktashoz, a Galatasarayhoz vagy a Trabzonsporhoz igazol, de Hollandiában a Feyenoordot is emlegették. 

A Mainz jelenleg két meccs után az utolsó helyen áll a Bundesligában. Szalai ott van a válogatott keretben is, amely szeptember 5-én Montenegróval barátságos meccset játszik, 9-én pedig Szlovákiával Európa-bajnoki selejtezőt. 

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.