Felfüggesztett börtönre ítélték a hajléktalangyilkos kamasz anyját

bűnügy
2019 augusztus 29., 04:01
comments 122

2017-ben brutális gyilkosságok rázták meg Tatabányát. Egy akkor még csak 15 éves fiú vert brutális módon halálra két hajléktalant, alig pár sarokra a saját lakásától.

A most elítélt asszony fia 15 éves korában két hajléktalant vert agyon.
photo_camera A most elítélt asszony fia 15 éves korában két hajléktalant vert agyon.

Az már a fiú büntetőperének vádiratából és a tárgyalás elején elhangzottakból kiderült, hogy a fiúnak nagyon sok problémája volt a családjával, érzelmileg súlyosan el volt hanyagolva, a tettében a feszültség és elfojtott agresszió motiválta. “Anyukám többször is azt mondta nekem, hogy apám nem szeret engem. Már kicsinek azt mondta, hogy falhoz kellett volna, hogy basszon. Mindig a rosszat csinálom, már kicsinek is” - mondta elfogása után a rendőröknek.

A fiúval 7 éves kora óta problémák voltak, ekkor került először a helyi családsegítő szolgálat látóterébe a rossz tanulmányi eredménye és a magatartása miatt. 2009 óta pedig többször is védelembe vették, majd a helyi általános iskolából áthelyezték egy speciális iskolába.

A hatóságok ezután indítottak eljárást anyja ellen is. A 39 éves asszony ugyan tagadta bűnösségét, de a járásbíróság a Kemma.hu beszámolója szerint az ügyészi indítvánnyal egyezően 1 év 11 hónap, végrehajtásában 3 év 6 hónapra felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá, és elrendelte pártfogói felügyeletét is, mert nem gondoskodott gyermekeiről, akiket érzelmileg és testileg is bántalmazott.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért fellebbezett. (Via Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.