Négy szomszédos ország bajnokának is összejött, ami a magyarnak tíz éve nem

Tegnap véglegessé vált a Bajnokok Ligája 32-es mezőnye. Magyarországon ugyan ezúttal sem lesz BL-csoportmeccs, de négy szomszédos országban igen. 

Ott van a főtáblán az osztrák Salzburg (Szoboszlai Dominik csapata), az ukrán Sahtar Doneck, illetve a horvát Dinamo Zagreb (a Fradit búcsúztatták a BL-ből) és a szerb Crvena Zvezda. Szinte szomszédunk, V4-es harcostársunk Csehország bajnoka, a Slavia Praga is bejutott a 32 közé. (Hogy teljes legyen a szomszédkör: a román bajnokot éppen a Slavia Praga verte ki a rájátszásban, így a CFR Cluj az Európa-liga csoportkörében folytatja. A szlovén bajnok Maribor szintén az Európa-liga rájátszásában van, akárcsak a szlovák Slovan Bratislava. És persze a Fradi is. Itt van még további szerb, ukrán, horvát és román csapat is.)

Ráadásul az ukrán és az osztrák bajnok már olyan helyzetben van, hogy eleve a főtáblán kezd a Bajnokok Ligájában, selejtezőt sem kell játszania. Ehhez csak az az apróság kell, hogy az UEFA számításain alapuló rangsorban Európa 11 legerősebb bajnokságában kell lenni. Ezt a listát az UEFA az adott országnak a nemzetközi kupákban induló összes klubjának elmúlt években elért eredményei alapján állítja össze. Az osztrákok most bent vannak a top 11-ben, a cseheknek ez tavaly sikerült, az ukránok kirobbanthatatlanok. A románoknak is tartósan összejött ez jó pár évvel ezelőtt. Magyarország viszont látótávolságon belül sincs a 11. helytől:

  • 2019: 36. hely 
  • 2018. 33. hely
  • 2017: 33. hely
  • 2016: 31. hely
  • 2015: 28. hely
  • 2014: 29. hely
  • 2013: 29. hely
  • 2012: 32. hely
  • 2011: 36. hely
  • 2010: 35. hely
  • 2009: 26. hely

Magyar csapat éppen tíz éve jutott be utoljára a Bajnokok Ligája-csoportkörébe. A Debrecennek akkor annyiban egyszerűbb dolga volt, hogy eleve a második csoportkörből indult (most már az elsőből startol a magyar bajnok, ahol simán jöhet erős ellenfél). A Debrecen 2009-ben a svéd bajnok Kalmar ellen kezdett, idegenben lőtt góllal, 3-3-as összesítéssel ejtette ki, ezután az észt Levedia jött (két 1-0-s győzelem), majd a főtábláért a bolgár Levszki Szófiát verték idegenben és otthon is. Magabiztos menetelés, hat meccsből ötöt megnyertek. A Bajnokok Ligája csoportkörében aztán 0 ponttal, utolsó helyen zártak, de ez annyira nem meglepő egy Liverpool, Fiorentina, Lyon hármas ellen.  

Az elmúlt tíz évben a BL-küszöbéig is csak egyetlen magyar csapat jutott. 

Tavaly a Videotonnak összejött legalább a rájátszás. A székesfehérváriak az AEK Athénnal játszottak, az otthoni vereség után idegenben 1-1 lett, a Vidi így az Európa-ligájában folytatta. Utólag azt lehet mondani, hogy nem volt rossz a Vidi sorsolása, a görögök a BL-csoportkör leggyengébb teljesítményével, 0 ponttal, mindössze 2 rúgott és 13 kapott góllal esett ki. (Igaz a Bayern, az Ajax és a Benfica volt a csoportban.)  

Pár példa, hogy a magyar csapatok elmúlt tíz év böjtje alatt milyen országoknak és hányszor jött össze a Bajnokok Ligája főtábla:

Egyszer: 

  • Szlovákia: MŠK Žilina, 2010
  • Lengyelország: Legia Warsaw, 2016
  • Azerbajdzsán: Qarabağ, 2016
  • Kazahsztán: Asztana, 2015

Kétszer:

  • Szlovénia: Maribor 2014, 2017
  • Ausztria. Eleve főtáblás idén a Salzburg. Selejtezőből: Austria Wien 2013 
  • Bulgária. Ludogorec 2014, 2016.
  • Izrael: Hapoel Tel-Aviv 2010, Maccabi Tel-Aviv 2015

Háromszor:

  • Ciprus. APOEL 2011, 2014, 2017
  • Szerbia. Partizan 2010, Crvena Zvezda 2018, 2019

Négyszer:

  • Románia. Eleve főtáblás volt CFR Cluj 2010-ben és az Oțelul Galați 2011-ben. Selejtezőből jutott be a CFR Cluj 2012-ben, és a Steaua București 2013-ban.
  • Csehország. Eleve főtáblás volt a Viktoria Plzeň tavaly. Selejtezőből jutott be:  Viktoria Plzeň 2011, 2013. Slavia Praha 2019.
  • Fehéroroszország. BATE 2011, 2012, 2014, 2015.

Ötször

  • Horvátország, mindannyiszor a Dinamo Zagreb (2011, 2012, 2015, 2016, 2019)

A Fradi ma játszik azért, hogy legalább az Európa-liga összejöjjön. Az is egy érdekes statisztika, hogy a második számú kupában milyen a magyar szereplés, de arról majd holnap, attól függően, mire jut a Fradi a Suduvával. Több ország, így a csehek, de főleg az osztrákok éppen az EL-ben alapozták meg, hogy kiemelt helyen legyenek a Bajnokok Ligájában.