Utálja a kánikulát? Akkor még most pattanjon ki az ágyból!

Kimondottan csinos, kellemesen hűvös hajnalra ébredhettünk 2019. augusztus 29-én.Fotó: akiraly

Jó reggelt kívánok, az Országos Meteorológiai Szolgálat egy óbudai jelentője szerint már most, hajnali hatkor 24 fok van. Saját bőrömön ennél kellemesebbnek tapasztaltam a hőmérsékletet Budapest belvárosában, csak ajánlani tudom minden hozzám hasonló hőkárosultnak az élményt.

Különös tekintettel arra, hogy pár órán belül újra elviselhetetlen kánikula lesz, az előrejelzések szerint a keleti országrészben már délelőtt 28-29, Békésben pedig már ekkor akár 31 fok is lehet. A hőszempontból szerencsésebb nyugati részeken ekkor még csak 25-26 fok lesz, a nyugati határszélen akár záporok, zivatarok is előfordulhatnak.

Délutánra aztán újra ránk szakad a hőség, a hűvösebb, nyugati részeken talán megáll 30 foknál, az ország középső részein 32-34, a keleti részeken 33-35 fokot ígérnek.

Az OMSZ hőség miatt északon Nógrád, Heves, BAZ, illetve nyugaton Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Somogy megyék kivételével az egész országra citromsárga figyelmeztetést adott ki hőség miatt, vagyis az ország nagy részén meghaladja majd a 24 fokot a napi középhőmérséklet. A hőségriadó által nem érintett megyékben Somogy kivételével zivatarok miatt adott ki figyelmeztetést a meteorológia.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.