Zavargásokra készülnek az indiai tartományban, ahol közel 2 millió embert hagytak ki az állampolgári névjegyzékből

külföld
2019 augusztus 31., 07:33

Majdnem kétmillió lakos maradt ki a szombaton nyilvánosságra hozott állampolgársági névjegyzékből Asszám indiai államban.  Az állam hatóságai emiatt tüntetésekre, esetleg zavargásokra számítanak már a hét végén. Pénteken bejelentették, hogy 60 ezer rendőrt és 19 ezer milicistát állítanak szolgálatba a 33 millió lakosú Asszámban.

Bizonyos csoportok több évtizede kampányoltak az államban amiatt, hogy a szomszédos, muszlim lakosságú Banglades függetlenné válása óta több százezer ember vándorolt be onnan illegálisan. Elérték, hogy egy bíróság négy évvel ezelőtt elrendelje az illegális bevándorlók kitoloncolását. Minden asszámi lakosnak igazolnia kellett, hogy ő vagy felmenői Indiában éltek már 1971. március 24-e előtt, amikor Banglades India támogatásával kivált Pakisztánból.

photo_camera Fotó: David Talukdar/NurPhoto

Az asszámi hatóságok már tavaly nyilvánosságra hozták az állampolgársági jegyzék egy előzetes változatát, amely alapján négymillió lakos maradt ki belőle. Azonban a kimaradtak közül sokan panaszt tettek bíróságon, és a kormány azt ígéri, hogy panaszt lehet még tenni a következő négy hónapban is.

Az intézkedés bírálói szerint az illegális bevándorlók felkutatása Asszámban kifejezetten az ott kisebbségben élő muzulmánok ellen irányult az utóbbi években. Az államban ugyanakkor régóta probléma a különböző vallásúak és az etnikumok közötti erőszak. 

A tervek szerint Asszámból kitoloncolandókat először gyűjtőtáborba viszik, utána szállítják Bangladesbe, aminek a vezetése azonban nem tett ígéretet arra, hogy fogadja őket, és nincs is meg a megfelelő infrastruktúra az országban a fogadásukra.Narendra Modi indiai miniszterelnök hindu nacionalista kormánya kezdettől fogva támogatta az asszámi állampolgársági névjegyzék összeállítását és az illegális bevándorlók kitoloncolását, és közölte: elképzelhető, hogy meghozzák ezeket az intézkedéseket más olyan államokban is, amelyek határosak Bangladessel, például Nyugat-Bengálban. (BBC/MTI)