Egy angol város kétségbeesett próbálkozásaként indult, mára sokan már a brit társadalom megújításának eszközét látják benne: Preston példája pár év alatt azt mutatta meg, hogy hogyan lehet gyökeresen új alapokra szervezni egy város életét és gazdaságát. 

Az Anglia északnyugati részén fekvő, 140 ezres város hasonló gondokkal küzd, mint oly sok település az országban: a helyi ipar már a múlt század közepére összeomlott, a 2008-as válság utóélete pedig még tovább fokozta a problémákat. A 2010 utáni konzervatív kormányok megszorításokkal és a közszolgáltatások visszavágásával reagáltak a válságra, tovább súlyosbítva a társadalmi egyenlőtlenségeket. 

Prestonba a válság hatása 2011-ben gyűrűzött be igazán, amikor végleg összeomlott a belváros újraélesztésére szánt, 700 millió fontos fejlesztési projekt, amit még 2005-ben jelentettek be. A munkáspárti városvezetés ekkor döntött úgy, hogy megpróbálják saját kezükbe venni a sorsukat. Ebből a kezdeményezésből nőtt ki az, amit ma már csak Preston-modellként emlegetnek a brit sajtóban. 

Fogyassz helyit

A prestoni városvezetés úgy döntött, hogy nem próbál újabb és újabb multinacionális vállalatot csábítani Prestonba. Ez szakítást jelentett az addigi politikával, amely hasonlóan Európa számos másik városához, alapvetően a különféle kedvezményekkel és ajánlatokkal messziről odacsábított tőkétől remélte a fejlődést. 

Ehelyett a helyi vállalkozások helyzetbehozásával próbálkoztak. Ez így még nem hangzik túl radikális gondolatnak, minden potenciális városvezető szeret a helyi cégek felemelésének ígéretével kampányolni, de mint a brit példán is látni, ezek a cégek általában aztán nem tudják felvenni a versenyt a nagy nemzeti, illetve multinacionális vállalatokkal. A prestoni válasz erre az lett, hogy a helyi kiemelt intézményeket, azaz például az egyetemet, a főiskolát, az önkormányzatot, a kórházat és a rendőrséget elkezdték arra ösztönözni, hogy helyi szolgáltatásokat és termékeket vegyenek igénybe. 

link Forrás

A projekt részleteinek kidolgozásában résztvevő manchesteri elemzőintézet, a Centre for Local Economic Strategies 2017-es jelentése szerint a hat legnagyobb prestoni intézmény abban az évben az éves költségvetésének már 18 százalékát költötte el helyi beszállítóknál, míg ez az arány 2013-ban még csak 5 százalék volt. Ez évi 75 millió fontos többletbevételt jelentett a város gazdasága számára. De jól járt Lancashire megye is: a régió beszállítóinál az intézmények költségvetésének 79 százaléka landolt, míg négy évvel korábban ez az arány 39 százalék volt.  

Hogy a helyi gazdaságba visszaforgatott közkiadásoknak lehetett közvetlen hatása, azt jelzi, hogy a PricewaterhouseCoopers és a Demos 2018-as jelentése szerint Preston lett Nagy-Britannia legtöbbet fejlődő városi régiója, azaz itt javultak legjobban az élet- és munkafeltételek az egész országban. Az összesen 42 várost listázó felmérésben olyan szempontokat vettek figyelembe, minthogy egy városban milyen munkalehetőségek, bérek, lakhatási és közlekedési lehetőségek vannak, mennyire érvényesülnek a környezeti szempontok vagy hogy hogyan áll az élet-munka egyensúly helyzete. 

Vagyongyarapítás közösen

A prestoni modell egyik forrását az Egyesült Államokban lehet fellelni: Cleveland városa volt az, mely hasonló gondokkal kellett szembenézzen, és ahol hasonló válaszlépésekben kezdtek el gondolkodni. A globalizáció következményeit megsínylő, iparát elveszítő, egyre jobban elszegényedő ohiói városban a kétezres évek közepén született meg az a koncepció, hogy hogyan lehet a lokális szereplőket helyzetbe hozva, alapvetően a szövetkezeti működési módra támaszkodva újraéleszteni a helyi gazdaságot. 

Ebből nőtt ki a közösségi vagyongyarapítás modellje, ami egy olyan gazdaságszervezési módot takar, amelyben sokkal nagyobb szerep jut a közösségi tulajdonnak. A koncepció egyik ismert szerzője Ted Howard, aki maga is segített a clevelandi tapasztalatokat átültetni a brit környezetbe. 

link Forrás

Howard egyik fontos állítása, hogy a helyi vállalkozások helyzetbe hozása még nem garancia a sikerre, fontos tényező, hogy a vállalkozások szövetkezeti modellben működjenek, azaz a dolgozók tulajdonrésszel is bírjanak a cégekben, és mind a felelősség, mind a bevétel egyenlőbb mértékben terüljön szét az alkalmazottak/tulajdonosok között. (Természetesen a clevelandi modellnek is akadt ihletője: az 1956-ban alapított baszk Mondragon Szövetkezeti Vállalat, ami ma már több mint 250 cégen keresztül több mint 70 ezer embert fog össze.) 

Ebből az elméleti keretből nőtt ki a clevelandi Evergreen Cooperatives 2008-ban, amit a városvezetéssel kötött szerződések követtek. Mára a város intézményeit ellátó szövetkezeti mosodahálózat és az energetikai vállalkozás is nyereséges, és a városi termelői projektjük is közel jár ehhez. A projektek 150 olyan embernek adnak jelenleg munkát, akik korábban nehezen találtak maguknak állást. A munkavállalók nagyjából fele tulajdonos is a vállalatokban, a számukra indított programmal karöltve pedig ez lehetővé tette, hogy többeknek megoldódjon a lakhatási problémája is. 

Egy új gazdaságpolitika igénye

Preston baloldali városvezetése 2011-ben döntött az új gazdasági irány mellett, igaz, a választás nem volt magától értetődő: az ötlet a Munkáspárt balszárnyához tartozó tanácsostól, Matthew Browntól jött, akit még a saját pártjában is sokáig különcként kezeltek. A visszaemlékezések szerint Brown már évek óta hangoztatta, hogy nem érdemes a multikat a városba csábítani, mondván, a nagy szupermarketek érkezése helyi munkahelyekbe kerül. A városvezetés végül adott egy esélyt az elképzeléseinek, ebből nőtt ki fokozatosan a Preston-modell: az első intézkedések egyikeként Preston lett az első város az ország északi részén, amely vállalta, hogy a tisztes megélhetéshez szükséges minimálbért fizeti meg a városi alkalmazottaknak, majd jött 2012, és a clevelandi modell átültetése. 

Howard ebben az évben járt először a városi tanács ülésén. A várost ekkor súlyos megszorítások sújtották, minden harmadik gyerek a szegénységi küszöb alatt élt, és a jövő elég kilátástalannak látszott. Az amerikai tapasztalatok átemelése pedig nem ment zökkenőmentesen, például azért, mert az angol önkormányzatoknak jóval kisebb mozgástere volt hasonló kezdeményezések beindítására és támogatására, mint az amerikai városvezetésnek. Ráadásul az EU-s szabályozások miatt nem is minden szerződésnél lehetett elérni, hogy az intézmények a helyi vállalkozásokat válasszák. És voltak szerződések, melyek keretösszege egyszerűen annyira nagy volt, hogy a helyi cégeknek esélye sem volt labdába rúgni. 

Erre a problémára volt megoldása a városvezetésnek: 2015-ben például az iskolai közétkeztetésre szóló tendert darabolták szét számos kis szerződésre. Így még korábban csak komoly tőkével és infrastruktúrával rendelkező nagyvállalatoknak volt esélyük indulni a pályázatokon, most, mivel külön beszállítót kerestek a tejtermékektől a gyümölcsökön át a tojásokig mindenre, a helyi gazdasági szereplők is beszállhattak. Innentől kezdve a hasonló közétkeztetési kiírásokon rendre jól tudtak szerepelni a helyi gazdaságok, ami a számítások szerint 2 millió fontos többletbevételt hozott a megyének. 

Brownt azóta a városi tanács vezetőjének választották, és egy idén januári interjúban arról beszélt, hogy a városban érezhetően megváltozott a hangulat a közelmúltban: az emberek magabiztosabbak és optimistábbak lettek, sorra jöttek létre az új vállalkozások, és jóval több ember dolgozik, mint pár évvel ezelőtt. Brown szerint sokat számított, hogy a helyiek részben vissza tudták venni az irányítást az életük fölött. Hogy ez mennyit számíthatott, azt jelzi, hogy nemcsak Preston, de az egész megye is a távozásra szavazott a brexit-népszavazáskor. 

„Valójában ez a Preston-modell: válasz azokra a rendszerszintű problémákra, amelyek a gazdaságban vannak. És ez nemzeti, sőt nemzetközi ügy is. És válaszkísérlet a megszorításokra is, ahogy arra keresünk utakat, hogy hogyan tudjuk magunkat közösségként megszervezni a saját gazdasági törekvéseink mentén, hogy az emberek jobban élhessenek” – mondta el Brown, miközben arról beszélt, hogy a 2008-as válság után eljött annak az ideje, hogy új gazdasági irányokkal próbálkozzanak, mivel az előző rendszer csődöt mondott. 

Ezt persze nemcsak Brown állítja: a közelmúltban például vezető közgazdászok is mozgalmat indítottak azért, hogy megmutassák, a gazdaságpolitika nem kell egyet jelentsen a piaci fundamentalizmussal. Az általuk emlegetett inkluzív jólét fogalma sokban hasonlít ahhoz, ami Prestonban a gyakorlatban is megjelent. 

És ugyan az eddigi prestoni fejlemények bizakodásra adnak okot Brown szerint, de ő is tudja, hogy még rengeteg munka vár rájuk. A következő nagy feladat egy saját, szövetkezeti bank létrehozása lehet Lancashire megyében. A cél ugyanis az, hogy a szövetkezetek és a helyi kisvállalkozások mögött kedvező és helyi hitel állhasson. 

Emellett a szövetkezeti modell kiterjesztése is komoly erőkkel zajlik, ebbe a munkába beszálltak a University of Central Lancashire kutatói, akikkel most azon dolgoznak, hogy a városi intézetek által elköltött pénzek minél hasznosabban költődjenek el. A prestoni szövetkezeti hálózatban elinduló gazdaságban például a megye termesztőit kötik közvetlenül össze a megye hátrányosabb helyzetű részein élő emberekkel, hogy jóval többeknek legyen lehetősége friss és helyi élelmiszerekhez jutni. Helyi alvállalkozók bevonásával újraépítették a városi piacot is, amin szintén a környékbeli termesztők kaptak pultokat. 

Az egyetemmel együttműködve az egyik cél az lett, hogy szövetkezeti alapon működő startupok induljanak a városban, elérve, hogy az IT-szektor iránt érdeklődő fiatalok ne Manchesterbe vagy Londonba költözve keressenek maguknak munkát. Brown egyik terve, hogy a város élére állna a brit dróngyártásnak, már tervezik is az első szövetkezeti drónközpontot. 

Az országos politikát is érdekli már

Ugyan a városi gazdaság átalakítása még bőven Jeremy Corbyn pártelnökké válása előtt indult meg, de mára a prestoni modell a Munkáspárt újfajta gazdasági víziójának lett fontos hivatkozási eleme. Nem véletlen, hogy 2016 végén a munkáspárti árnyékkormány pénzügyminisztere, John McDonnel a városban járva fogalmazott úgy, hogy ez az a fajta radikalizmus, melyre országszerte szükségük van. 

Hogy pontosan mit értenek e radikalizmus alatt, az kiderült abból a 48 oldalas szakmai összefoglalóból, melyet McDonnell megbízásából írtak meg a Munkáspárt szakértői, és ami a Tulajdonlás alternatív módjai címet viseli. A munkaanyag érvelése szerint a jelenkori gazdasági egyenlőtlenségek és a növekvő automatizáció idején a szövetkezeti tulajdonlás lehet az az út, amely képes megőrizni a munkahelyek biztonságát, növelni tudja a termelékenységet, miközben a vállalatok demokratikusabb módon működhetnek általa. Az összefoglalóban egy külön szakasz foglalkozik Preston példájával, egyértelműen figyelendő és követendő példaként írva a városban történtekről. 

A prestoni modellnek persze akadnak kritikusai is: az Economist cikkében megszólaló közpolitikai szakértő, Colin Talbot például önkormányzati protekcionizmusnak nevezte a modellt, és szerinte nincs abban hozzáadott érték, hogy azt a pénzt, amit korábban máshol költöttek el Nagy-Britanniában, azt most helyben költik el. A prestoni modell védelmezői szerint viszont a korábbi felállásban, amikor nemzeti vállalatokkal szerződtek a helyi intézmények, rengeteg pénz egyszerűen elfolyt az országos és kontinentális termelési láncokon, és a kisebb lépték segít a kiadások sorsának nyomon követésében is. 

Brown maga is beszélt arról egy interjúban, hogy kapnak kritikát amiatt, hogy ez pusztán a protekcionizmus egy formája, de szerinte erre könnyen tudnak válaszolni azzal, hogy ha egy távolabbról származó terméknek jobb az ára, a minősége és magasabb a társadalmi értéke is, akkor továbbra is attól a beszállítótól fognak vásárolni a helyi intézmények. A hasonló, helyi beszállítókra épülő gazdasági modellnek még nagyobb lehet a jelentősége Nagy-Britanniában, ha tényleg megvalósul a Brexit: ekkor ugyanis a közintézményeknek azokon a területeken sem kell uniós szinten kiírni a közbeszerezéseket, ahol jelenleg ezt az EU-s szabályok megkövetelik. 

Talbot másik érve, hogy a területileg ennyire szűkre szabott gazdaság sokkal sérülékenyebb lehet, ha jön majd egy recesszió. Az biztos, hogy az előrejelzéseket és modellezéseket nehezíti, hogy a prestoni kísérlet még csak pár éve zajlik, bőven vannak forgatókönyvek, melyekkel kapcsolatban nem tudni, hogy hogyan reagálna rá a helyi gazdaság. De Brown arra számít, hogy a következő 20-30 évben sok helyen fognak hasonló irányba menni a dolgok. Lépésről lépésre, de Brown szerint fokozatosan le fogja váltani a jelenlegi globális kapitalizmust egy új, lokálisabb és demokratikusabb gazdasági rendszer. 

Végezetül pedig a BBC júniusi riportja a városból: