Mától 15 százalékkal nőnek a nyugdíjak Romániában

Romániában 15 százalékkal emelkednek a nyugdíjak szeptember 1-től, ennek költségét a kormány betervezte az idei költségvetésbe. Marius Budai munkaügyi miniszter azt mondta, van pénz a megemelt nyugdíjak kifizetésére, így hétfőtől már az emelt öregségi járandóságokat kézbesítik az érintetteknek.

Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök pártja nyugdíjas tagozatának vasárnapi rendezvényén azt mondta, az idősek mindig számíthatnak arra, hogy partnerüknek tekinti őket a szociáldemokrata kormány. A kormányfő élesen bírálta azokat, akik azt állítják, hogy nincs elég pénz az államháztartásban a nyugdíjak folyósítására. A nyugdíjak alacsonyak, sokan egyik hónaptól a másikig élnek, ezért szükség van az emelésre – mondta.

Szeptember 1-től az ún. nyugdíjpont értéke, aminek alapján különböző szorzók segítségével kiszámolják a nyugdíjakat, 1100 lejről 1265 lejre emelkedik, ami lényegében azt jelenti, hogy a nyugdíjak 15 százalékkal lesznek nagyobbak.

Július végén Romániában 1189 lej (83 230 forint) volt az átlagnyugdíj.

Nyugdíjasok Erdélyben 2011 júniusánFotó: Mattes René/hemis.fr

A Nemzetközi Valutaalap pénteken tette közzé a Romániával kapcsolatos jelentését, amiben javasolta a bukaresti hatóságoknak, hogy növeljék az adóbevételeket, csökkentsék az államháztartási és a külkereskedelmi hiányt, illetve módosítsák a júniusban megszavazott és azóta hatályba lépett nyugdíjtörvényt, ami 2 év alatt 70 százalékkal növelné az öregségi járandóságokat. A nemzetközi pénzintézet szakemberei úgy vélik, hogy a nyugdíjtörvény középtávon veszélyezteti az államháztartás stabilitását és növeli a román gazdaság sérülékenységét.

Romániában az év végén elnökválasztást tartanak, majd a jövő nyáron önkormányzati, év végén pedig parlamenti választások lesznek. (MTI)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.