• Hiába mondják a szakértők évtizedek óta, Magyarországon sosem volt országos lakáspolitika.
• Az önkormányzatok keze is meg van kötve, de ez nem azt jelenti, hogy semmit sem tudnak tenni a lakásszegénység ellen.
• A Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont kiadványában összefoglalták, mihez kezdhetnek. 

Jóformán semmi sem történik a magyarországi lakásszegénység enyhítéséért, pedig  ez becslések szerint 2-3 millió embert érint. Ők azok, akik 

• nehezen tudják kifizetni a lakhatási költségeiket, 
• rossz minőségű lakásban laknak,
• jogilag bizonytalan a lakhatásuk,
• esetleg nehezen megközelíthető helyen élnek, ahol nincs munkalehetőség.

Ez gyakran lakásszegénységi csapdába sodorja őket, amikor már képtelenek önerőből megoldani a lakhatási bajaikat. A témával foglalkozó szakértők évtizedek óta mondják, hogy átfogó, országos lakáspolitikára lenne szükség, de hiába, ez a téma valahogy egyik kormányt sem érdekelte. Amikor mégis, akkor azt ösztönözték, hogy minél többen vegyenek saját lakást, akár hitelből, szocpolból, csokból vagy lakástakarék-pénztárból. 

Közben nincs állami bérlakásrendszer, sem bérlakásépítés, és kivezették a központi költségvetésből az amúgy is alacsony lakásfenntartási támogatást. Ez így összességében arra jó, hogy a tehetősebbek lakáshoz jussanak, miközben rászorulók tömegei ragadnak szorult helyzetben. És itt nemcsak hajléktalan vagy nagyon szegény emberekre kell gondolni, hanem a középosztály egy részére is. 

A világ olyan részein, ahol érzékenyek erre a témára, ott igyekeznek minél több lakást állami vagy önkormányzati kézben tartani. Erre Bécs az egyik legjobb példa, ahol 220 ezer lakás van a város tulajdonában, ellentétben a hasonló lakosságszámú Budapesttel, ahol 42 ezer. 

Magyarországon a rendszerváltás óta folyamatosan csökken az önkormányzati bérlakások száma, 2010 óta 9 százalékos volt az esés. Ez oda vezetett, hogy 2017-ben az összes lakás 2,4 százaléka volt önkormányzati tulajdonban. Ráadásul a megmaradt lakások egyre kisebb részét, Budapesten például csak a felét adják ki szociális alapon.

Kár a forráshiányos önkormányzatoktól várni, hogy változtassanak ezen a helyzeten, amíg a kormány semmivel sem ösztönzi őket. Ugyanakkor vannak módszerek, amikkel egy elkötelezett önkormányzat akár a mostani körülmények közt is segíthet a lakásszegénységben élőkön. A Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont kiadványában összegyűjtötték ezeket. (A kutatást a Friedrich Ebert Stiftung és a Megújuló Magyarországért Alapítvány rendelte meg). 

Elszabadultak az albérletárak

Amellett, hogy kevés az önkormányzati lakás, az elmúlt években az albérletárak is irtózatosan elszálltak. A Habitat for Humanity tavalyi jelentése szerint 2010 és 2016 között az átlagos albérletárak 75 százalékkal nőttek, 1248-Ft/m²-ről 2183 Ft/m²-re. A bérek növekedése viszont ezt nem követte le, így sokan a magánalbérlet-piacról is kiszorultak. Ez egyre jobban leterheli az olyan intézményeket, mint a családok átmeneti otthonai, ahová sokan kényszerülnek be a magas albérletárak miatt. 

Ezért azt javasolják, az önkormányzatok kezdjenek alternatív lakhatási formákban, munkásszállókban, albérlőházakban és kollégiumokban gondolkodni. Nagyobb helyi munkáltatókkal is összefoghatnak a helyzet javításáért, Kecskeméten például a helyi vagyonkezelő tulajdonában levő lakásokat újítottak fel, a bérlőkijelölési jogot pedig eladták a Mercedesnek, ami albérlettámogatást ad a dolgozóknak. Ezen kívül akár iskolákkal is együttműködhetnek, használatba adhatják például a tulajdonukban levő, üresen álló ingatlant vagy földterületet.

Egy másik lehetőség a szociális lakásügynökség alapítása. Ebben a rendszerben a magántulajdonosok több évre bérbeadják a lakásukat az önkormányzatnak, amely továbbadja rászorulóknak. A tulajdonosoknak ez azért éri meg, mert nem kell a lakáskiadással bajlódniuk, miközben garanciát kapnak az önkormányzattól, hogy nem fog romlani a lakás állapota. Itthon egyelőre nem annyira önkormányzatok, inkább civil szervezetek kísérleteznek ezzel, Budapesten például az Utcáról Lakásba Egyesület. 

Kezdeni kellene valamit az üres lakásokkal 

A szerzők szerint ösztönözni kellene az üres lakások hasznosítását is. 2016-os adatok szerint Magyarországon a lakások 12,5 százaléka üresen áll, részben azért, mert sokan befektetési céllal veszi meg őket, aztán nem csinálnak velük semmit, csak várják, hogy lefölözhessék az értéknövekedésből származó profitot.

Hogy ez valamelyest megváltozzon, a települések kedvezményt vagy mentességet adhatnának a telek-, építmény- és kommunális adó alól abban az esetben, ha hosszú távú lakhatási céllal használják az ingatlant. 

Ezen kívül olcsó, de lakható, üres ingatlanok megvásárlásával az önkormányzat is indíthat otthonteremtési programot. Ezt csinálják például Hajdúdorogon, ahol a rászorulók néhány év után meg is vásárolhatják a lakást, a bevételből pedig az önkormányzat újabb rászorulókat támogat. 

Jobban is felhasználhatnák az uniós pénzeket

Az önkormányzatok akár a településfejlesztésre érkező uniós forrásokat is költhetnék a lakhatási problémák enyhítésére. Csakhogy általában ezek a projektek inkább lakosságcseréhez vezetnek: a felújított területre tehetősebb családok költöznek be, a szegényebbek pedig kiszorulnak. Ez történt például Budapesten, de Miskolcon is, ahonnan sokan kényszerültek a környező falvakba. 

Sokan beszorultak a tanyás, külterületi, zártkerti településrészekbe, vagyis a szegénység nem szűnt meg, csak egyszerűen áthelyeződött. Ezekről a területekről pedig még inkább hiányoznak azok a szociális, oktatási és egészségügyi szolgáltatások, amik valamelyest kihúzhatnák őket a bajból. 

Az önkormányzatoknak viszont lehetőségük lenne arra, hogy a városrehabilitációt szociálisan érzékeny módon csinálják, vagyis ne csak kicsiszolják az épületeket, hanem szociális programot is csatoljanak mellé. (Más kérdés, hogy ezek a projektek sokszor a legjobb szándék ellenére sem hatékonyak).