30-70 másodpercig a számat sem bírtam becsukni az RTL új sorozatának bemutató vetítésén, aztán sikerült becsukni, de hang nem jött ki rajta, csak némán formáztam meg vele a “nem meritek” szavakat. Ők mégis merték. Újra meg újra. 

Vagyis végre olyan sorozatot gyárt egy magyar kereskedelmi tévé, aminek az alaptémájához legalább képes vagyok valahogy viszonyulni. Az RTL Klub új sorozata, a Jófiúk ugyanis a debilségről szól. 

A főszereplője 3 annyira hülye rendőrnyomozó, amilyen hülye rendőrök a vonatkozó viccekben sem szoktak előfordulni. És ezek a főszereplők lényegében megállás vagy akárcsak lassítás nélkül balfaszkodják végig az adásidőt, úgy szórva a fárasztónál fárasztóbb poénokat, mintha ezért fizetnék őket.

 A Jófiúk nem teljesen eredeti magyar szellemi termék, hanem egy annak idén szuper népszerű, 9 évadot is megért spanyol széria, a Los hombres de Paco, vagyis a Paco embereinek a magyarítása. (Az eredetit nálunk a mesteri Balfék körzet címmel adták .) 

A debilfilm eléggé széles gyűjtőkategória: a Jófiúk a mezőnyön belül az ismétléses poénokra és kifárasztásra építő kreteno-monotoid iskola képviselője. Az első epizód első másodpercei megadják az alaphangot és a ritmust, amiből a sorozat - ameddig én láttam - onnantól kezdve jottányit sem enged. A három főhőssel egy bankfiók előtt, a kocsijukban vitatkozva találkozunk, hogy addig balfaszkodjanak, míg egy csapat bűnöző a hátuk mögött ki nem rabolja a bankot, amit ők akkor sem vesznek észre, amikor bemennek pénzt felvenni. Azt gondolod, hogy ilyen szar viccet a mai világban már senki sem mer elsütni? Ugyan már, tíz-húsz ilyet is egy szűk félórán belül! Ha minden egyes poén előtt elképzeled a legelcsépeltebb, legfárasztóbb lehetőséget, és fogadsz magaddal, hogy AZT ugye nem merik meghúzni, akkor minden egyes alkalommal veszíteni fogsz, de - egyéni érzékenységtől függően - a tizedik, huszadik buktát már nevetve fogod fogadni.

A Jófiúk tényleg nem a spanyol eredeti szolgai lemásolása. A poéntechnikája ugyanis egyértelműen a Szeszélyes évszakok örököse. Hogyan csempészné mondjuk ki a halott Gálvölgyi Jánost egy rendőrörsről Antal Imre tizedes és Forgács Gábor főtörzsőrmester? Hát pont úgy, ahogy itt történik. Az új sorozat azonban nemcsak ezzel állít emléket a magyar tévétörténet legendáinak. Hanem azzal is, hogy miközben a felnőtt szereplőket jó színészek alakítják, többnyire ügyesen, az ifjúsági vonal - vagyis a főhösök gyerekeinek és azok ismerőseinek kalandjai - egy az egyben a Szomszédokat idézi, azon belül is Mágenheim Julcsi saját jogon is kultikussá vált párbeszédeit az udvarlóival. A játékstílus a kitömött emberes és a diákszínjátszósan hangúlyozós között billeg, a szájukba adott szövegek pedig a Szomszédokat idézve olyanok, mintha nem is 30-40, hanem 72-114 éves szerzők próbálnának fiatalos szövegeket írni.

De a show nagy részét persze a három főszereplő viszi el. Ők pedig, bármit gondoljon az ember a végsőkig fárasztva nevettetésről, elég jól csinálják. Nekem Mihályfi Balázs volt talán a legnagyobb felfedezés, ő ugyanis tényleg hibátlanul nyomja az ehhez a műfajhoz alapvető faarcot és kreténtekintetet és egyszerűen tökéletes a bajusza. Ennél a zsánernél a minimális túljátszás is szörnyen kulisszahasogató hatást kelt, de Mihályfi végig tökéletesen érzi a határokat. Hevér Gábor annyira klassz színész, hogy azon nem lepődtem meg, milyen jól adja az ötcsillagos, VSOP idiótát. A trióból talán Király Dániel a leghalványabb, de azért ő sem lóg ki, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ő figurája messze a legkeményebb dió. A másik kettő többé kevésbé a “szerethető balfasz” kategóriájába tartozó csemegekarakteréhez képest ő egy barbershop-reklámból előlépett erőszakos gyökér hipsztert kell, hogy alakítson.

Érdekes vígjátékszociológiai jelenség, hogy ha egy szereplőről egyértelműen jelezni akarják, hogy vicces figura, akkor az okszerűen csak jó nagy proli lehet. 

A poéntechika adott, a tempó tényleg kompromisszummentes, menet közben pedig annyi humorbomba robban, hogy a következetlenségek vagy bénázások kevésbé zavaróak. Ha a sorozat az általam látott első rész után képes lesz tartani a tempót, akkor a Jófiúkból kreténkulturális állócsillag is lehet. Az igazi kérdés, hogy a három jól eltalált főszereplő mellé tudtak-e olyan családtagokat és környezetet írni, ami hosszabb távon is képes megágyazni a rendőrcsapat szerencsétlenkedéseinek. 

Aki viszont nem szereti azt az érzést, hogy a feje egy mindkét végén kifúrt tojássá változik, amiből kifújták az összes beltartalmat, az bele ne nézzen, mert teljesen ki fog készülni attól, hogy mi ez a hülyeség.