Meg tudod állni egy évig, hogy ne vegyél új ruhát?

Szeptember elsejével indult el egy kihívás a Facebookon, melyben a résztvevők azt vállalják, hogy egy éven keresztül nem vásárolnak maguknak új ruhát. Hogy miért született meg a kihívás, arról a kezdeményezés elindítóját, Novák Zsüliet írót kérdeztük levélben.

Mint kiderült, a kihívást egy „tökéletesen banális és csodálatos ok” hívta életre: nemrég született két fia. És mint írta, szerencsés gyerekek, hogy ikerpárként születtek meg, így örök szövetségesei lehetnek egymásra, ugyanakkor „a közeli jövőjüktől jelenleg sokkal kevésbé retteg, mint a távolitól”.

Az idei nyár világszerte elég ijesztően mutatta meg, hogy a klímaváltozás következményei már itt vannak a nyakunkon, és azt is lehet tudni, hogy a globális ruhaipar, elsősorban pedig a fast fashion cégek mennyire jelentős szennyezői a környezetnek.

Arra persze Novák sem számít, hogy a kihívás hatására kevesebbet fognak majd termelni a fast fashion cégek.

„Néhány száz embertől meg fog változni a gyakorlat, hogy ne csak a ruhák 1 százalékát hasznosítsák újra? Ugyan már! Ha mindenki - ami nem elvárás - tökéletesen betartaná ezt a fogadalmat, akkor sem változna az égvilágon semmi”

– írta, majd áttért arra, hogy szerinte mégis miért érdemes ebbe belevágni.

„Én a közös célban hiszek. A kritikus többségben. Ami rengetegszer működött a történelem folyamán. A kifejezésnél maradva nem azért nőtt meg ilyen szépen a bicikliutak mennyisége, mert azok gazdasági haszonnal járnának. Azért lett helyük sokáig megvalósíthatatlannak mondott területeken is, mert sokan akarták. A változás felülről és alulról indulhat. Vagy törvények születnek vagy egy bizonyos szám fölötti tömeg tudja elbillenteni a mérleg nyelvét. Szép és ijesztő dolog, amikor okos emberek összeülnek és kiszámolják, aktuálisan meddig várható élet a Földön, csak épp nem ér semmit. Ma már mindenki a tömegeket akarja. A politika, a divat, Hollywood, értük folyik a verseny. Ha a döntéshozókhoz tartoznék, persze, betiltanám például a műanyag zacskók használatát. De a tömeghez tartozom, nekem ez a kihívás lett az eszközöm.”

A kihívás elindítása nem ment könnyedén, az első száz kedvelést úgy kellett összeszedni ismerősöktől. Miután ez a szám összejött, elkezdte szétküldeni a linket környezetvédő oldalaknak. Ma már 800 fölött van a kedvelők száma, persze közel sem biztos, hogy ők mind végig fogják csinálni az egyéves kihívást. De ez nem is feltétel:

„Nincsenek szigorú szabályok. Ez egy közösség. Nem azt tartom az elsődleges feladatnak, hogy ha valakinek nincsen télikabátja, akkor ne is vegyen magának. A kihívás arra hívja föl a figyelmet, hogy milyen nagyon sok a könnyen elérhető ruhadarabok ára. Hiszen, ha csak 990 forintba is kerül a sokadik cuki kis felső, annak akkor is igen súlyos ára van, példának okáért sok egyéb vegyszer mellett akár 2700 liter vízbe kerül egyetlen darab pamutpóló előállítása.”

Novák válaszában írt arról is, hogy miért éppen a ruhák terén látta indokoltnak a cselekvést:

„A ruhaipar rendkívül környezetszennyező szektor. Önmagában még azt sem mondanám, hogy a ruhaiparral van probléma, hiszen ruhát viselni kell. Azzal van a probléma, amikor a modern ember nem tudja, hogy mi az elég és szereti megajándékozni magát egy-egy nadrággal vagy szoknyával, ami így elmondva elég ártatlan dolog. Csak éppen az olcsó alapanyag, munkaerő, gyártási technológia mindent tönkretesz. Ma már 7-8 kollekció is kijön egy évben, a szezonvégi leárazások közé beépül a szezonközi, az olcsó ruha gyorsan kimegy a divatból, de ha nem, akkor is tönkremegy. A gombokat sem azért varrják föl a ruhákra olyan hitvány módon, mert ne lehetne rendesen megcsinálni. Az emberek egy elég nagy hányada inkább új ruhát vesz (hisz’ olyan olcsó), mintsem visszavarrjon néhány gombot. Ez háborít föl a legjobban. Mesterségesen gyengítik el a harisnyák, ruhák, cipők anyagát, hogy az egyre szűkebb elavulási idő után a szeméttelepre kerüljön, vissza a természetbe, miközben az óceánok plasztikus szennyezettségének 85 %-a a szintetikus ruházatból származó mikroszálakból származik. Morbid módon tényleg úgy gyártanak és vásárolunk ruhát, mintha nem lenne holnap.”

Felmerül persze a kérdés, hogy turkálóban vagy mondjuk magyar gyártóknál jobb-e vásárolni. De ezek sem magától értetődő kérdések:

„A turik kérdése már sokkal bonyolultabb. Az alapja hajdanán az volt, hogy a karitatív célokra adományozott ruhákat eladják más, szegényebb országoknak, így pénzzé tették azt a ruhamennyiséget, amire nem volt szükség. Így jó minőségű, olcsó ruhákhoz jutottunk, ami ráadásul nem a szeméttelepen kötött ki. A hiba ott került a rendszerbe, amikor tökéletesen új, valóban hordatlan holmik jelentek meg a boltokban. Ezek onnan származnak, hogy sokkal olcsóbb és problémamentesebb egy fast fashion cégeknek a megmaradt ruháikat eladni kilós áron vagy akár ingyen is (megszabadulva így a megsemmisítés költségétől), csak vigyék a ruhaszemetet máshová. Ami persze egy kicsit jobb annál, mintha a szeméttelepen kötne ki, viszont a termelését így nem áll érdekében mérsékelni. Szóval van a turiban új és használt ruha is, ezért nehéz erre egyértelmű igent vagy nemet mondani. Az eljárás sokáig az volt, hogy ezek a ruhák megérkeztek Magyarországra, futottak pár kört a boltokban, utolsóként megpróbálták kilós áron értékesíteni azokat, majd a maradék utazott tovább Afrikába. A ruhák utaztatása természetesen szintén nem környezetkímélő, de mivel Magyarország a turizás Mekkája és nem ellenőrzi senki, ellenőrizetlen mennyiségű ruhaszemét is ragad meg nálunk. Ruanda, Kenya, Tanzánia, Uganda, Dél-Szudán 2019-től nem is fog beengedni használt ruhát az országaikba, hogy védje a maga iparát. Sokan védekeznek azzal, hogy eladományozzák a nem használt ruháikat, de ez csak stuccpolitika. Az adományok nagy része a szeméttelepen köt ki. A ruha, legyen az természetes vagy mesterséges anyagból, nem komposztálható. Nincsen bajom a hazai gyártókkal, de a kihívást tekintve nem látok nagy különbséget. A pozitívum bennük, hogy nem szelnek át földrészeket az általuk gyártott ruhák.”

Megkérdeztük azt is, hogy miért érdemes csatlakozni ehhez a kihíváshoz.

„A holnapért. Engem nem kifejezetten érdekelnek a kisebb-nagyobb hatalmi játszmák. Az érdekel, hogy ez a bolygó sokáig olyan legyen, ahol le lehet ezeket a játszmákat másoknak folytatni. Ha valaki sajnálatot érez a kiszáradó területekről meginduló embertömeg iránt, akkor ne vegye el a vizüket! Ha valaki gyűlöletet, akkor nézze meg, hol készült a pólója, gatyája, cipője, és ne vegye el a vizüket! Ha valaki csak az állatokkal érez rokonszenvet, nekem az is oké, ne vegye el a vizüket.”

Novák Zsüliet szerint ha valaki teljesít egy ilyen kihívást, az egy nagyon kicsit és nyilvánvaló túlzással élve olyan, mintha megjárta volna az El Camino-t:

„Utána valószínűleg máshogyan fog ebben az esetben egy kirakatra nézni, mint előtte. A taktika az elhatározás, de persze megkönnyíthetjük magunknak. Praktikus leiratkozni az áruházak, csomagküldők hírleveleiről, törölni a keresési előzményeket, cookie-kat a böngészőnkből, kevesebb divatlapot olvasni és mondjuk a kávézásainkat nem egy plázában bonyolítani.”

A kihívás oldalához tartozik egy jelenleg még inaktív csoport is: a tervek szerint az oldalon lesz helye a szkeptikusabb, kritikusabb hangoknak is, a csoport viszont inkább támogató eszmecserék helyszíne lesz, ahol lehet barátkozni, tanácsokat kérni, sőt, ha minden jól megy, majd ruhákat cserélni is.