Terrorcselekmény és emberiesség elleni bűntett miatt vádat emeltek Hasszán F. ellen

bűnügy
2019 szeptember 03., 07:14
comments 147

A szír állampolgárral szemben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség tényleges életfogytiglani szabadságvesztést indítványoz.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség szeptember 3-án vádat emelt a Fővárosi Törvényszék előtt a 27 éves, szír állampolgárságú Hasszán F. ellen emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény bűntette és emberiesség elleni bűntett miatt. 

A vádirat lényege szerint Hasszán F. – miután csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez – 2015-re a szervezet egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka lett. A vádlott a terrorszervezet céljaival azonosult, melynek része volt a Szíriai Arab Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, és az elfoglalt területeken az Iszlám Állam hatalmának kiépítése, majd fenntartása. Ennek a törekvésnek része volt az is, hogy az Iszlám Állam az uralma alatt álló területek lakosságát kivégzésekkel, kínzásokkal módszeresen megfélemlíti, a szervezethez nem csatlakozó, a bevezetett törvényeik szerint az „iszlám ellenségeinek” tekinthető személyeket, közösségeket elrettentő módszerekkel megbünteti, vagy megsemmisíti. A vádlott 2015 május elején a terrorszervezet által a műkincsekben gazdag Palmira elfoglalása érdekében, a hadászatilag fontos szíriai Homs tartomány egyik városának al Shokninak az elfoglalását kapta feladatul. A támadáshoz tartozott az is, hogy a város lakosságából a céljaikkal nem azonosuló személyeket a vádlott összeírja, róluk egy „halállistát” készítsen. A listát az Iszlám Állam felsőbb vezetése hagyta jóvá, annak végrehajtása Hasszán F. és fegyveres osztagának a feladata volt.

A helyi lakosság elleni módszeres és átfogó támadás részeként a vádlott 2015. május 13. és május 15. között 

  • al Shokni város főterén egy társával közösen a település vallási vezetőjét, az imámot lefejezte, erről - a megfélemlítés fokozása érdekében - egy ismeretlen társuk később nyilvánosságra hozott felvételeket készített;
  • társaival, ugyancsak a nagyobb elrettentés érdekében a település lakosságát, a leendő áldozatok családtagjait – köztük nőket és gyerekeket – személyi szabadságuktól megfosztva arra kényszerítette, hogy a kivégzést nézzék végig, továbbá kérjenek bocsánatot életben hagyásuk érdekében.

Ezen túl a vádlott és fegyveres társai 2015. május 13. napját követő napokban a várost végigjárva legalább huszonöt személyt, köztük nőket és gyermeket öltek meg. A vád szerint a módszeresen végrehajtott emberölések közül a vádlott legalább két személy kivégzésében személyesen is részt, míg egy harmadik személyt személyesen, pisztolylövéssel ölt meg.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a nyomozás 2019. március 18. napján történt elrendelését követően öt hónapig nyomozott. A vádlottat összesen 29 óra alatt hallgatták ki.

A nyomozás során összesen tíz tanút hallgattak ki, Magyarországon kívül Máltán és Belgiumban. Az Európa Unió több tagállamára – így Máltára, Belgiumra és Görögországra is kiterjedő – nyomozás megindításában a Terrorelhárítási Központ működött közre. A tagállamok bűnügyi hatóságai közötti együttműködést a hágai székhelyű EUROJUST magyar nemzeti tagja koordinálta, közreműködésével összesen tizenöt jogsegélykérelem keretében került sor bizonyítékok beszerzésére, az együttműködés során az EUROJUST belga, görög és máltai nemzeti tagja nyújtott jelentős mértékű segítséget. A külföldön végrehajtott nyomozási cselekmények elvégzésében különösen a máltai rendőrség és bíróság, valamint a belga és görög rendőrség működött közre.

A nyomozásban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyolc ügyésze vett részt, munkájukat a Terrorelhárítási Központ tizenöt munkatársa segítette. 

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a vádiratában a 2019. március 24. napjától letartóztatásban lévő vádlottra tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a Fővárosi Törvényszéknél.

Az üggyel összefüggő bűncselekmények miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség elkülönített számon további nyomozást is folytat, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.