Milliókat perkál a BBC, amiért helikopterről filmezték Cliff Richard házkutatását

media
2019 szeptember 04., 13:55
comments 79

Kétmillió font (725 millió forint) perköltséget fizetett a BBC Cliff Richardnak, miután a brit közszolgálati média elvesztette története egyik legdrágább és legkényelmetlenebb bírósági ügyét. Az énekes azért még mindig mínuszban van, mivel a Guardian szerint 4,5 millió fontjába került a pereskedés.

A bíróság tavaly nyáron már megítélt 210 ezer font kártérítést Richard javára, mert a BBC helikopterről közvetítette, amint a rendőrök gyermekbántalmazás gyanújával kutatják át a sztár házát. Richardot nem tartóztatták le, és nem is emeltek vádat ellene, ezért utólag úgy döntött, beperli a médiatársaságot.

Az eljárás során előkerültek a BBC újságírói közti levelezések is, amelyekből kiderült, mindenképp el akarták kerülni, hogy egy rivális csatorna megelőzze őket a hírrel. Az eset jogi precedenst teremtett, ami után az újságírók valószínűleg kevésbé fognak megnevezni olyasvalakit, aki ellen nyomozás folyik, de még nem történt vádemelés. Richard azóta az ügy szószólója lett, szerinte ugyanis az emberek a média miatt tévesen gondolják, hogy „nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél”.

A BBC szóvivője azt mondta, a perrel kapcsolatos költségeiket fedezi a biztosításuk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.