Identitáskáosz, összeomlás, idegbaj: itt a muszlim „skótkocka”

vallás
2019 szeptember 07., 07:30
comments 222

Szegény Kövér László idegösszeomlást fog kapni: Skócia hivatalos „skótkockás” mintát, azaz tartant adományozott muszlim állampolgárainak. 

A tartan nevű mintás gyapjúszövet a nemzeti viselet, a skót szoknya (kilt) és a plaid alapanyaga, mintázata pedig utal viselőjének származására. A legrégebbi tartanminták még a kelta törzsi időszakból eredhetnek, mint ahogy maga a tartanhagyomány is.

A „skót kockák” minden apró mintájának jelentése van, a muszlim tartan megfejtése a következő: a kék a skót nemzeti szín, a zöld az iszlám színe, az öt fehér vékony csík az iszlám öt pillérére utal, a hat arany csík a hat alapvető hittételre, a feket négyzet pedig a Kába kőre. Az alábbi képen Glasgow városának muszlim képviselői láthatók az új tartanban.

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.