Eddig 39 ezer jelöltet jelentettek be az önkormányzati választásokra

POLITIKA
2019 szeptember 08., 10:14
comments 115

Bő egy napjuk maradt a pártoknak, egyesületeknek és a független indulóknak arra, hogy összegyűjtsék az októberi önkormányzati választáson való induláshoz szükséges érvényes ajánlásokat. 

Hétfő délután 16 órakor kell leadniuk a polgármester- és képviselőjelölteknek a helyi választási bizottságoknál az összegyűjtött ajánlásokat tartalmazó ajánlóíveket, eddig lehet bejelenteni az indulási szándékot is. Az ajánlások érvényességét a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell. 

A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint vasárnap reggelig több mint 39 ezer jelöltet jelentettek be a választási bizottságoknál. 

Öt évvel ezelőtt, bő egy nappal a határidő lejárta előtt, 33 ezer bejelentett és 24 ezer nyilvántartásba vett jelölt volt az önkormányzati választásra. 

Országszerte azonban sok olyan jelölt van, akinek még nem sikerült összegyűjtenie a szükséges számú választói ajánlást, így várhatóan még az utolsó napon is sok helyütt próbálkoznak majd aláírásgyűjtéssel. A bejelentett nem válik azonnal jelöltté: a helyi választási bizottságoknak négy napjuk van a döntésre, és ha érkezik jogorvoslati kérelem a nyilvántartásba vétel ellen, elhúzódhat az eljárás. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.