4 és 4,5 év fegyházra ítéltek két fóti havert, akik füvet termesztettek

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Nem jogerősen több év fegyházra ítélt a Fővárosi Törvényszék két fóti kannabisztermesztőt – közölte a Budapest Környéki Törvényszék 

Az egyiküket 4, a másikukat 4,5 év szabadságvesztésre ítélték jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt.

A két barát 2016 szeptemberétől 2017 februárjáig közösen termesztette, és tárolta a kannabiszt, és az abból nyert drogot eladták, majd a bevételen egyenlő arányban osztoztak. A másodrendű vádlott fogyasztotta is a kábítószert.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott esetében súlyosításért fellebbezett. Mindkét férfi védője téves tényállás és minősítés miatt, valamint a büntetés enyhítéséért fellebbezett, a másodrendű vádlotté pedig az ítélet hatályon kívül helyezését is kérte. (MTI)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.