Egy ukrán nő tört-zúzott a kecskeméti temetőben

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Kedd délután bejelentés érkezett a Bács-Kiskun megyei rendőrségre, hogy egy nő sírhelyeket rongált.

A nyomozás adatai szerint 17:50 körül megjelent egy ismeretlen az egyik kecskeméti temetőben, ahol négy sírban tett kárt: volt, amelyiken a virágokat és a mécseseket törte össze, és dobálta szét, de akadt olyan is, ahol a síremlék kőből készült elemeit törte össze.

Fotó: police.hu

A rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett tettest. A 24 éves ukrán nőt őrizetbe vették, és kihallgatták rongálás gyanúja miatt. A nyomozók előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására. (police.hu)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.