„Készenlétben van a legerősebb sav a számodra” - írta egy férfi a volt barátnőjének, hogy kibéküljön vele

A Hatvani Járási Ügyészség emelt vádat az ellen a 35 éves férfi ellen, aki hónapokon át zaklatta volt élettársát telefonon, többek között azzal, hogy megcsonkítja, vagy savval önti le őt.

A férfi a nővel mintegy fél éven át tartott fenn élettársi kapcsolatot, ami tavaly nyár elején megszakadt, amikor a nő elköltözött a közös lakásukból az édesanyjához. Az elhagyott férfi nem tudott belenyugodni a szakításba, a sértett viszont nem akart visszatérni hozzá.

A férfi közvetlenül az elköltözés után, 2018 júniusában néhány napon át – napi 100-200 alkalommal – szinte percenként hívogatta telefonon volt élettársát. Ezután a hívások száma ugyan lecsökkent, azonban a hónap második felétől szinte kizárólag éjszaka és hajnalban telefonált azért, hogy zaklassa és megfélemlítse a sértettet. 

A telefonhívások mellett olyan SMS-üzeneteket is küldött, melyekben többek között azzal fenyegette a nőt, hogy  „lenni kell legalább egy csonkításnak és egy maradandó sérülésednek”, illetve hogy „készenlétben van a legerősebb sav a számodra”. A nőnek kétszer is készüléket kellett cserélnie ahhoz, hogy a zaklató hívásoktól és SMS-ektől az év végére megszabadulhasson.

Az elkövető a nyomozás során beismerő vallomást tett. Azzal indokolta a bűncselekmény elkövetését, hogy 

így akart kibékülni a nővel.A járási ügyészség folytatólagosan, volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntettével vádolja a férfit. Ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele három évig terjedő börtön a Büntető Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései szerint.

Az erőszakos férfit a bíróság kevéssel a szakítás előtt ítélte felfüggesztett szabadságvesztésre garázdaság vétsége miatt A zaklatásokat ennek a büntetésnek a próbaideje alatt követte el.  Az ügyészség a vádiratában – erre is tekintettel – azt indítványozta, hogy a bíróság ezúttal már végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki vele szemben, egyben rendelje el korábbi felfüggesztett büntetésének a végrehajtását, és határozott időre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától is. (Ügyészség)