Nyomoz a rendőrség az ellenzéki jelöltekről álhíreket terjesztő közvélemény-kutató ügyében

POLITIKA
2019 szeptember 13., 13:21
comments 234

Van egy cég, amelyik választások előtt a Fidesz kampányüzeneteivel hívogatja a szavazókat. A közvélemény-kutatásnak álcázott telefonhívásokban a „kérdezőbiztos” erősen sugalmazó kérdéseket tesz föl, ezekben a kormánypárti jelöltek többnyire úgy jelennek meg, mint akik Orbán Viktor segítségével megoldják a helyi problémákat, és távol tartják a bevándorlókat, míg az ellenzékiek Soros György vagy éppen Gyurcsány Ferenc embereiként tűnnek fel, de néha kitalált bűncselekményekre is rákérdeznek.

Augusztus végén írtunk először részletesen az Amygdaláról, illetve a mögötte álló Szinapszis Kft-ről. Azóta új, félrevezető néven, Magyar Társadalomkutató Intézetként mutatkoznak be és teszik fel ugyanazokat a kérdéseket.

Az ellenzéki pártok közös pécsi jelöltjéről például ezt kérdezték:

„Akkor is szavazna-e Péterffy Attilára, ha kiderülne, hogy családon belüli erőszakot követett el?”

Péterffy Attila
photo_camera Péterffy Attila, a Főtáv Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartási igazgatója beszédet mond a munka törvénykönyvének módosítása ellen tartott demonstráción a Széchenyi téren 2019. január 4-én. Fotó: Sóki Tamás/MTI/MTVA

Péterffy augusztus közepén bejelentette, hogy felhívást tesz közzé és 100 ezer forintot ajánl fel annak, aki „ezeket az álkérdéseket rögzíti és elküldi nekem. Szeretném ugyanis ezt felhasználni bizonyítékként.” A polgármester-jelölt a Népszavának azt mondta, számított arra, hogy a Fidesz bevet kreatív eszközöket is a lejáratására, „de hogy ennyire lemennek kutyába, azon megdöbbentem”. Az Index azt írja:

az ügyben a Pécsi Rendőrkapitányság rágalmazás miatt nyomoz szeptember eleje óta.

A lapnak nyilatkozó szakemberek nem emlékeznek hasonló esetre a magyar piac- vagy közvélemény-kutatások történetében, külföldön azonban nem számít újdonságnak a közvélemény-kutatásnak álcázott propaganda. Már Nixon elnöksége idején is voltak úgynevezett push pollok, nemrég pedig Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető számolt be róla, hogy ilyen módszerrel terjesztettek róluk álhíreket az önkormányzati választások előtt.

Kósa Lajos fideszes kampányfőnök és a kormány az RTL Klub kérdésére tagadta, hogy ők rendelték meg a kampányt, amely amúgy nyilvánvalóan csak az ő érdekeiket szolgálja, és jó sok pénzbe kerülhet.

Frissítés: budapesti olvasónknak a mindenhol ugyanúgy hangzó bevezető kérdéseket pénteken már egy bizonyos „Elza” közvélemény-kutató munkatársa tette fel. Újdonságnak számít, hogy egész sor kérdés vonatkozott a drogokra. Nem csak arra voltak kíváncsiak, mennyire tartja aggasztónak a válaszadó „a droghasználat terjedésének problémáját”, különös tekintettel a „fiatalokra, gyermekekre”, hanem a következő állításokról is kikérték a véleményét:

„Büntethetővé kellene tenni a drogok népszerűsítését, akár közügyektől való eltiltással.”

„Fel kellene állítani egy drogellenes különleges ügyészséget.”

A drogok és a droghasználat propagálásában, népszerűsítésében részt vevő civil szervezetek, egyesületek tevékenységét a magyar parlamentnek fel kellene függesztenie.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.