Már új néven hívogatja a választókat a rémhíreket terjesztő közvélemény-kutató

Egyik budapesti olvasónkra rájár a rúd, nagyjából egy éve havi 1-2-szer felhívják az Amygdala közvélemény-kutatótól. Az előválasztás alatt Kálmán Olga képzelt távoltartási végzéséről duruzsoltak a fülébe, de az is érdekelte őket, hogy szerinte Tarlósnak mennyire kellene foglalkoznia környezetvédelemmel. Beszámolóját idéztük is augusztus végi cikkünkben, amely az egész országban célzott kérdésekkel támadó cég tevékenységéről szólt, majd pár nappal később újra csörgött a telefonja. Minden ment a szokásos módon, csak az okozott meglepetést, hogy a kérdező a Magyar Társadalomkutató Intézet munkatársaként mutatkozott be. A beszélgetés végén olvasónk visszakérdezett, hogy akkor ez nem az Amygdala? Mire a kérdező megnyugtatta, hogy dehogynem, csak „átnevezték”. 

Nem egyszeri és nem csak fővárosi fejlemény ez: Gödöllőn is a Magyar Társadalomkutató Intézet nevében keresték a választókat, hogy megtudják, szavaznának-e Gémesi György polgármesterre, ha különféle komiszságok derülnének ki róla. Gödöllői olvasónk hangfelvételéből itt két rövid részlet:

Ezzel az új névvel egy ideig akár el is lehet kerülni, hogy a válaszadók már az első mondatban beazonosítsák az egyedi hangzású és az elmúlt hetekben a médiában gyakran felbukkanó Amygdalát. Ugyan ki gyanakodna, ha a tiszteletet ébresztő nevű Magyar Társadalomkutató Intézet van a vonal túlsó végén?

Korábbi cikkünkben idéztünk néhányat a közvélemény-kutató kérdései közül, amelyekkel bogarat lehet ültetni a kevésbé tájékozott választók fülébe. A kormánypárti jelöltekről mindenhol csak pozitív felvetések hangzanak el, az ellenzékiekről viszont ilyenek:

  • „Ön inkább támogatja, vagy inkább nem támogatja, hogy Balatonalmádiba migránsokat telepítsenek?”
  • „Akkor is szavazna-e Péterffy Attilára, ha kiderülne, hogy családon belüli erőszakot követett el?”
  • A Magyar Hang cikke szerint arra is kíváncsiak voltak, mit szólna hozzá a kedves választó, ha 

Karácsony Gergely „emelné az üzemanyagárakat és bevándorlóknak ajánlaná fel az üresen álló budapesti lakásokat”.

Az újabb célpontok közé tartozik Wittinghof Tamás budaörsi polgármester, aki arról posztolt, hogy a Gyurcsánnyal való kapcsolatát, miniszteri ambícióit és a dugók miatti felelősségét firtatták. Az Amygdala/Magyarságkutató Intézet megnevezése nélkül hozzátette: „Ne legyen senkinek semmilyen illúziója. Tiltott adatbázisról felhívnak mindenkit, aki él és mozog Budaörsön...”

A legszórakoztatóbb azonban kétségkívül a már említett Gémesi György története, akit személyesen talált meg a közvélemény-kutató.

„Természetesen válaszoltam a kérdésekre, amik egyharmada csak rólam szólt. Kicsit viccesnek tűnt a szituáció, hiszen többször magamról kellett véleményt mondani” - írta a gödöllői polgármester.

„Az már nem volt olyan vicces, hogy mit sugalltak a kérdések” 

- tette hozzá, majd idézte a hűtlen kezelésre vonatkozó kérdést, ami megegyezik a „Magyar Társadalomkutató Intézet” szövegével a fenti felvételről. Gémesi három kérdést tett fel:

  • 1. Az állítólagos „társadalomkutató” intézet kinek a megrendelésére dolgozik és milyen célból? 
  • 2. Az állítólagos „társadalomkutató” intézet munkáját ki fizeti? Kik és mire használják a „kutatás” adatait?
  • 3. Ki és mit készít elő ezekkel a kérdésekkel? 

A gödöllői polgármester szerint a válasz nem túl bonyolult, hiszen „annyi pénze csak egy politikai erőnek van, hogy kifizesse ezeket a nagyon költséges, több milliós kutatásokat, melyek a kérdéseikkel is orientálják, mint láttuk, a szavazókat.”

Korábban hiába kerestük az ügyben a Fideszt, az RTL Híradó azonban kapott választ a párt önkormányzati kampányfőnökétől, Kósa Lajostól: ő azt mondta, nem rendeltek meg ilyen szolgáltatást. A kormány is közölte: „nem áll szerződésben ilyen nevű kutatócégekkel”. A cég nem válaszol az ügyfeleire vonatkozó megkeresésekre, üzleti titokra hivatkozva.

Frissítés: az ellenzéki pártok által is támogatott közös jelöltet indító szentendrei civil szervezet, a TESZ felvételén is a Társadalomkutató munkatársa kérdez, de itt a gyurcsányozásnál és a sorosozásnál már el is nevetik magukat, a kérdező és a kérdezett is.