Az életéért retteg az ukrán jegybank volt elnöke

külföld
2019 szeptember 18., 06:11
comments 31
Valerija Gontareva 2017 áprilisában, még az ukrán jegybank elnökeként. Több oligarha már akkor be akarta börtönöztetni.
photo_camera Valerija Gontareva 2017 áprilisában, még az ukrán jegybank elnökeként. Több oligarha már akkor be akarta börtönöztetni. Fotó: SERGEI SUPINSKY/AFP

Az életéért retteg, mondta a BBC-nek Valerija Gontareva, az ukrán jegybank volt elnöke, miután keddre virradóra felgyújtották a házát Kijev határában. Elmondása szerint ez csak az utolsó volt az őt ért támadások sorában. Mint mondta, augusztusban Londonban elgázolta egy autó, miközben ő egy zebrán kelt át. A fia autóját felgyújtották. Kijevi lakásába betörtek, most pedig a házát is felgyújtották.

Gontareva szerint mindez egykori jegybankelnöki tevékenységével, azon belül is azzal függhet össze, hogy 2016-ban ő határozott Ukrajna legnagyobb kereskedelmi bankjának, a Privatbanknak az államosításáról. Állítása szerint ezzel összefüggésben több fenyegetést is kapott. "Nincs rá bizonyítékom, de szerintem összefüggenek" - mondta a BBC-nek.

A Privatbank legnagyobb tulajdonosa az államosítás előtt Ihor Kolomojszki volt - az ő tévécsatornáján futott az a sorozat, ami népszerűvé tette Volodimir Zelenszkij jelenlegi ukrán elnököt, akit épp ezért az oligarcha emberének is tartanak. Például jelenleg is Kolomojszki egykori ügyvédje a kabinetfőnöke.

Kolomojszki korábban tagadta, hogy bármi köze lenne a fenyegetésekhez. A hétvégén pedig azt nyilatkozta, hogy Gontarevának "sok ellensége van". Majd arról is beszélt, hogy szerinte Gontareva hazudik a fenyegetésekről. "Mikor láttál már valakit, akit megfenyegettek, nyíltan beszéni arról, hogy megfenyegették" - nyilatkozta a Novoje Vremja ukrán hírszájtnak.

A Privatbank 2016-os államosításakor a bankot 4,5 milliárd euróval tőkésítették fel, hogy megakadályozzák a csődjét. A pénzügyi nyomozók akkor a bank volt tulajdonosait, például Kolomojszkit okolták a bank nehéz helyzetéért, mert bevett gyakorlatuk volt saját vállalkozásaik hitelezése. Kolomojszki tagadja a vádat, de az elmúlt három évet azért önkéntes száműzetésben inkább Svájcban és Izraelben töltötte, egészen Zelenszkij megválasztásáig, amikor hirtelen visszatért hazájába. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.