• Nemzetközi cégek évtizedekkel ezelőtt olyan permetszereket használtak közép-amerikai, afrikai és ázsiai banánültetvényeken, amiről tudták, hogy mérgező.
• Közép-amerikai bíróságok többször el is ítélték ezért ezeket a cégeket.
• De a cégek nem fizették ki a kárpótlást, pedig több ezer embert nyomoríthattak meg.
• Néhány száz nicaraguai munkás Franciaországban folytatja az évtizedes harcot, és komoly esélyük van rá, hogy ezúttal sikerüljön behajtaniuk a 805 millió dollárt, amit több mint 10 éve ítéltek meg nekik.

A hetvenes és a nyolcvanas években széles körben használtak a közép-amerikai és afrikai banánültetvényeken egy Nemagonnak vagy Fumazone-nak nevezett permetszert. A vegyszerben lévő dibromokloropropán, azaz DBCP tökéletes fegyver volt a növények gyökereit károsító apró kórokozók ellen, de volt egy mellékhatása: sterilizálta az ültetvényeken dolgozó munkásokat.

Ráadásul ezt már 1977-ben egészen biztosan tudták a szert gyártó vegyipari cégek és a nagy banánforgalmazó vállalatok, az Egyesült Államokban ebben az évben be is tiltották a DBCP használatát. Az afrikai és közép-amerikai ültetvényeken azonban ezután is tovább alkalmazták, sőt megpróbálták eltitkolni az ottani munkások és hatóságok elől, milyen mellékhatásai vannak a permetszernek. Korábbi dolgozók tízezrei indítottak pereket a banánforgalmazók és a Nemagon gyártói ellen. A Nemagon tényleg emberéleteket tett tönkre, a sterilizáció mellett a szaruhártyát és a bőrt is károsítja, valamint növeli a rák kockázatát, az ügy felelőseit azonban a mai napig nem sikerült elszámoltatni.

1997 után sok banánforgalmazó megállapodott némi kárpótlásról, Közép-Amerikában, Afrikában és a Fülöp-szigeteken 26 ezer volt munkással, akik összesen 41 millió dollárt kaptak. Az ügyvédi költségek levonása után ez munkásonként kb. 1500 dollárt jelentett, ami akkor 277 ezer forint volt, ma pedig az elmúlt 22 év inflációjával korrigálva kicsit kevesebb, mint 900 ezer lenne. Ebben a rendezésben azonban nem vett részt a világ legnagyobb gyümölcs- és zöldségtermelő cége, az amerikai Dole, ami pont a legnagyobb károkat okozta. Kötöttek egy ehhez hasonló kárpótlási megállapodást a cégek Costa Ricán is 1000 munkással, fejenként ők is nagyjából ugyanennyit kaptak.

A munkások úgy érezték, aprópénzzel szúrták ki a szemüket, miután sokukat egy életre megnyomorítottak, ezért folyamatosan újabb pereket indítottak és tüntetéseket szerveztek. Nicaraguában például több ezren táboroztak éveken át a parlament épülete előtt, azt követelve, hogy az állam jobban segítse őket a nemzetközi cégek elleni harcban.

A kétezres években aztán valami megváltozott: egyre több közép-amerikai állam bírósága ítélt meg magas kárpótlási összegeket a munkásoknak, Nicaraguában még külön törvényt is elfogadtak a helyzetük rendezéséről. A cégek azonban így sem fizettek, azt mondták, a közép-amerikai bíróságokon nem volt fair velük szemben az eljárás. Sok munkáscsoport ezután az Egyesült Államokban próbált pert indítani a fő felelősök, a Dole, a Del Monte és a Chiquita banántermelőcégek, valamint 3 vegyipari vállalat, a Dow Chemical, az OxyChem és a Shell Oil ellen, de az amerikai bíróságokról is lepattantak, a cégek itt ugyanis azzal védekeztek, hogy ha volt is jogsértés, az nem az Egyesült Államokban történt, így az USA bíróságai biztosan nem járhatnak el. Volt olyan eset is, amikor amerikai bíróság kimondta, hogy tényleg nem volt jogszerű valamelyik közép-amerikai eljárás, ott ugyanis nem megfelelően nyújtottak be valamilyen bizonyítékot. Az USA bíróságai egyébként korábban is többször bevédtek amerikai nagyvállalatokat külföldi bíróságok ítéletei ellen, 2014-ben például a Chevron menekült meg így egy ecuadori olajszennyezés után fizetendő kártérítéstől.

Most azonban újabb fordulatot vehet az ügy: a New York Times szerint munkások egy csoportja Franciaországban próbálja érvényesíteni a kártérítési igényét. Ez a néhány száz munkás több mint 10 éve pert nyertek a Dow, az OxyChem és a Shell ellen egy nicaraguai bíróságon, ahol 805 millió dollárt ítéltek meg nekik, de az ítéletet vitatják a cégek, az Egyesült Államokban pedig nem sikerült érvényesíteni a kártérítési igényt.

Francia bíróságok előtt jártak már más országokban történt jogsértésekről szóló ügyek, és a bírák nem riadtak vissza attól, hogy ítéletet hozzanak ezekben, de ez az első olyan ügy, amiben ilyen hatalmas vagyoni kártérítés a tét. A januárban induló ügyben a párizsi bíróságnak azt kell eldöntenie, lehet-e érvényesíteni a nicaraguai ítéletet Franciaországban, és ha úgy találják, hogy igen, akkor az érintett cégek vagyonát az Európai Unióban bárhol lefoglalhatják, hogy ebből fedezzék a kártérítést.

A Dow-csoport francia leányvállalatának vagyonából már most zárolt 99 millió eurót a bíróság annak érdekében, hogy a cégcsoport ne tudja minden vagyonát kimenekíteni Franciaországból az eljárásra készülve. A Dow azonban vitatja, hogy ez jogszerű lett volna, szerintük ugyanis a nicaraguai munkásoknak az amerikai Dow Chemical-lal van bajuk, az a cég pedig nem részvényese a francia leányvállalatnak, azt ugyanis más európai Dow-leányvállalatok birtokolják.

Ha az ügyben a munkásoknak kedvező döntés születik, az nemcsak a nemzetközi jogban lenne fontos mérföldkő, de több ezer közép-amerikai és afrikai munkásnak jelenthet kárpótlást, hiszen később talán a többi közép-amerikai ítéletet is érvényesíteni tudják majd az EU-ban. Francois-Henri Briard, a munkásokat képviselő jogászcsoport egyik tagja a New York Times-nak azt mondta, a mai globalizált világban a nemzetközi cégek gyakran rejtegetik a pénzüket, hogy kikerüljék az igazságszolgáltatást. „Ez az, amit az amerikai cégek tettek Nicaraguában: embereket mérgeztek meg, elítélte őket a bíróság, ők pedig leléptek anélkül, hogy fizetniük kellett volna.” Briard szerint egy ilyen világban az áldozatoknak is meg kell engednünk, hogy a határokon átlépve kényszerítsék ki az igazukat.