Egy köztéri szobor akkor jó, ha hatással van a nézőire és valamiféle párbeszédet provokál. Vagyis Dunavarsányban, a hogy-hogy nem, épp a választások előtt átadott Petőfi Szabadidőparkban álló libás szobor mindenképpen jó. 

Eleve rokonszenves benne, hogy nem pöffeszkedő posztamensen áll, hanem a fűben, a tömegformálással sincs baj, sőt valójában semmivel, a műalkotás mégis eléggé ijesztő. A szoborhoz közeledő befogadó ugyanis már elönyvelné, hogy egy valami okból posztkádárista otthonkát viselő libapásztorlánykát lát, amikor észreveszi, hogy úristen, ez nem is egy kislány, hanem inkább egy néni.

Hogy még jobban belezoomolva rádöbbenjen, hogy nem is néni, hanem egy bohócnak maszkírozott, virsliszájú nőstény australopithecus.

Ez a szobor tehát nemcsak gyönyörködtet, de meg is tanít valamire. Nevezetesen arra, hogy minden szobornak érdemes belenézni az arcába.

A műalkotással a dunavarsányi önkormányzat a Gemmingen nevű német településsel ápolt testvérvárosi kapcsolatnak akart emléket állítani egy mellette elhelyezett felirat szerint. Ha arra járunk, ezek után biztosan benézünk Gemmingenbe.