A következő cseh népszámláláson már nem kérdeznek rá a nemzetiségre

külföld
2019 szeptember 27., 15:31

Elektronikus úton kell kitölteni a 2021-es népszámlálás kérdőíveit Csehországban, és a legutóbbi, 2011-es népszámlálás 47 kérdése helyett már csak 27 kérdést kell majd megválaszolniuk az állampolgároknak. A jövőben többek között már nem kérdeznek rá a polgár nemzetiségére sem az új népszámlálási törvényjavaslat szerint, amit a jövő heti ülésén vitat meg a cseh kormány.

A javaslat szerint papír kérdőívet a hatóságok már csak azoknak küldenek, akik a népszámlálási íveket nem küldik be számítógépen. A korábban rendszeresen kért több adatot ezentúl a különféle állami nyilvántartásokból szerzi be a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ), amely a népszámlálást lebonyolítja.

A nemzetiségre vonatkozó kérdés mellőzéséhez a CSÚ-t a legutóbbi népszámlálások tapasztalatai vezették, miszerint a nem kötelezően, csak  önkéntesen kitöltendő nemzetiségi hovatartozás rovatot egyre kevesebben töltik ki.

A legutóbbi, 2011-es népszámláláskor a 10,5 milliós Csehországban a nemzetiségi hovatartozást jelölő rovatot 2,74 millió ember nem töltötte ki. 2001-ben ez a szám 173 ezer volt. Az ugrás tehát óriási, a szakértők máig nem találtak rá magyarázatot.

A csehországi kisebbségi szervezetek viszont rendszeresen bírálják és felvetik az állami hatóságoknak, hogy miért önkéntes és nem kötelező a nemzeti hovatartozás rovat kitöltése a kérdőíveken. Az illetékesek szerint a nemzetiségi rovat nem kötelező jellegét az Európai Unió írja elő, és azt Csehország egyoldalúan nem tudja módosítani.

2021-ben a március 27-re virradó éjféli adatokat veszik fel. A kitöltött íveket április 9-ig kell majd elküldeni. Akik ezt nem teszik meg, április 26-ig papír kérdőíveket kapnak postán, amelyeket május 11-ig  kell visszaküldeni a hivataloknak.

A lakossági cenzus költségeit 2,23 milliárd koronára (29 milliárd forint) tervezik. Amennyiben mindenki papíron töltené ki a kérdőíveket, a költségek 2,85 milliárd koronát (37 milliárd forint) tennének ki - mutattak rá a statisztikusok. A lakosság számára kötelező a népszámláláson való részvétel. (MTI)