Bíróság elé állhat Sarkozy

Elutasította a francia Semmítőszék Nicolas Sarkozy volt elnök kérvényét, így bíróság elé állíthatják illegális kampányfinanszírozásért, írja az Euronews. A korábbi államfő  a vádirat szerint 2012-es kampánya során jelentősen, 20 millió euróval túllépte az engedélyezett 22,5 millió eurós milliós költségkeretet. Egy Bygmalion nevű cég elvben szakpolitikai gyűlésekre számlázott Sarkozy pártjának, az UMP-nek, ami valójában a pénzt kampányra költötte. 

Az ügyben 2014-ben indult vizsgálat, 2017-ben kezdeményezték Sarkozy bíróság elé állítását, amit megfellebbezett. A volt elnök mindvégig tagadta a vádakat. 

Nicolas Sarkozyt éppen Budapesten érte a Semmitőszék határozatának híre: a Nemzeti Befektetési Ügynökség által szervezett Inspiring Hungary konferencia egyik vendégeként szerepelt kedden.