Elképesztő videókat rögzített egy Hongkongban tanuló magyar diák a brutális tüntetésekről, a társa meg remek beszámolót írt az eseményekről

Négy magyar ösztöndíjas egyikeként olvasónk, Bácsfai Gábor is egy hongkongi egyetem médiaszakos hallgatója. Kedden, a tüntetések idején a városban mászkált és remek érzékkel rögzített néhány olyan jelenetet, ami ebből a távolságból is átélhetővé teszi, micsoda kőkemény események zajlanak nap mint nap a városállam utcáin.

Ezeket mindjárt eldobjákFotó: Bácsfai Gábor

Úgyis mint Molotov-koktélos támadások, többkilós kövek, könnygáz, törés-zúzás.

Ez Gábor egyik friss videója:

Ez pedig a másik:

A magyar kontingens tagja Somogyi Sára is, aki olyan érzékletes beszámolót írt arról, hogy egy frissen érkezett magyar szemével milyenek ezek a tüntetések, hogy abból egy sort sem volt érdemes kihúzni. Akit érdekel, hogy mi és miért történik Hongkongban, annak forrón ajánlom az itt következő helyszíni riportot:

Fotó: Bácsfai Gábor
  • Október elsején a Kínai Népköztársaság alapításának 70. évfordulóján a május vége óta töretlenül zajló tüntetések egyik legfontosabb összecsapásának színterévé váltak Hong Kong utcái.
  • A város fele béna, a másik fele harctól fűtve lángokban áll és a kettő között semmit nem lehet érzékelni mindebből.

Ha pontos akarok lenni, pontosan egy hónapja és négy napja érkeztem Hong Kongba harmadmagammal egy szemeszter erejére. A készülődés láza az egész nyaramat végigkísérte, így folyamatosan igyekeztem követni az itt zajló, már akkor is egyre aggasztóbbnak és vészjóslóbbnak hangzó eseményeket. A barátaim, a szüleim, és a szüleim barátai hüledeztek, és még a Campus Mundi is felajánlotta a lehetőséget, hogyha úgy tetszik halaszthatunk egy félévet, hogy csillapodjanak az események.
Aztán megérkeztünk és Hongkong pont annyira tűnt Hongkongnak, mintha az emberek utolsó dolga lenne errefelé a tüntetésre járás. 

Dolgokat árulnak, mindennek édesköményes, ginzengesleves- és halszaga van, minden eladó és a légkondikból csöpögő vizet kerülgetni kell. Az első napok elteltek azzal, hogy befogadjunk mindent, ami más - egyszóval mindent. 

Még akkor is, ha az itt élő emberek is felkelnek, dolgozni és tanulni járnak, esznek, társasági életet élnek, mobiloznak. Egyszóval nem nullhuszonnégyben randalíroznak vandálkodva és elégtelenkedve.

Én kollégiumi szobát kaptam, a város egyik igazán letisztultan jó negyedében, ahova a városi zavargások első érzetre, idegen szemmel semmilyen formában nem szűrődhetnek be. Aztán ahogy az ember elkezd itt élni és kialakítani a saját környezetét, úgy nyer rálátást a szokásokra. Így vált mind a négyünknek passzívan és észrevétlenül a napi rutinjaink részévé a tüntetés, anélkül, hogy észrevettük volna. 

Hogy mikor és hova nem megyünk, és nem azért, mert nem biztonságos, hanem mert bizonytalan, hogy miképp alakulnak az események. Az egyetem tőlem tíz percre van. Kiépített modern környezet, lépcsők, felüljárók - makulátlan, rendezett tisztaság.

A beilleszkedés hetében a sok fejtágítás és hasznos tanács és tanulmányi követelményekkel kapcsolatos ismertetők mind-mind aköré a gondolat köré csoportosultak, hogy szigorú az egyetemi rendszer, de ez a félév más. És hogy nehéz időket élünk, így még senki nem tudja, milyen szemeszternek nézünk elébe, kommunikáljunk, mert a politikai helyzet sokkal mélyebben szövi át a társadalmat, mint hogy szabályozni lehessen egyéni sorsokat, s hogy a hiányzások is talán rugalmasabban lesznek kezelve.

Az egyetemi diákok bejárási bojkottot tartottak városszerte, foghíjasok voltak a tantermek, noha a kampuszok előtereiben és az épületeken kívül a diákok transzparensekkel és szórólapokkal ültek tiltakozva.

Megyek órára, és mindenhol tüntető diákok vesznek körbe. Van ezekben a párhuzamos valóságokban valami pokoli nyomasztó. Ahogy pokolian nyomasztó sörözni a városban jókedvűen, félturista üzemmódban, úgy, hogy van valami csendes feszültség a levegőben.

A kiadatási törvényt eltörlés alá helyezték, de a tüntetések tovább folytatódtak. Miért? A tüntetők öt követelése közül az egyik, hogy a rendőri intézkedéseket és túlkapásaikat kivizsgálják, azontúl pedig, hogy a tüntetők kikerüljenek a lázadó státuszból, ugyanis az igazságszolgáltatás sokkal nagyobb büntetést szab a „riot” címszó alatt elkövetett tevékenységekre.

Aztán a rendezett lépcsőfordulók megteltek graffitikkel és a graffitiket szorgosan lemázoló alkalmazottakkal. A „Chinazi” plakátokat mindennap leszedik, a lekent falfirkák másnap újra a falon. Kitartóan, mindennap. 

Az egyetemi élet alapvető hangulatához hozzájárul, hogy nagyon sok kínai tanul Hong Kongban, és hiába nincsen a hallgatók között korbéli különbség, a kínai haragos a hongkongira és fordítva, tovább mélyítve ezzel a tüntetés rétegeit. És ez a düh jelen van. 

Feltűnt az ordibálás, hogy nincsen tüntetés, de hangzavar van. Kerestük a hanghoz tartozó tömeget, de nem az utcán leltük, hanem az ablakokban, az emeleteken. Ma már tudjuk, ha este kóválygunk valamerre, és nem tudjuk az időt, ha üvöltés támad -este tíz óra van.

Ugyanilyen emblematikus dolog a fekete öltözet és a sárga építkezési bukósisak.
Sokszor megbeszéltük, hogy hiába tüntetés ide vagy oda, mindenképpen kimaradunk belőle, mert visszás lenne, hogy egy vadidegen helyen, vadidegen helyzetben lemegyünk véleményt alkotni a jelenlétünkkel. Én a tanítási szünetet hegymászással töltöttem és olyan testrészeimmel kapaszkodtam egész nap a Suicide Cliffen, amelyeknek addig a létezéséről sem tudtam. De a tüntetés feszültségei sokkal jobban szembejöttek, és számítottunk rá, hogy a Kína-Hongkong ellentét ezen a napon sokkal többről szól majd, mint a kiadatási törvényről.

A városrészenkénti fragmentált események ma összefolytak és megint városméretűvé gerjedtek. Az emberek felkészültek: legtöbben úszószemüvegben, gázálarcban, pajzzsal vonulnak. Átlagosan fiatalok tüntetnek, de nagyon sok idős ember is van, akik a kezdetektől fogva a tüntetés szimbolikus karaktereinek számítanak, akik a kezdetek óta harcolnak.

A tömegbe érkezve szinte azonnal orvosi maszkot nyomtak a kezünkbe, figyelmeztetve, hogy feltehetőleg könnygázzal is találkozni fogunk (erre az eshetőségre felkészülve hála az égnek szemüvegben voltam és nem kontaktlencsében). Szándékosan nem feketében voltunk, és akárhogy is, de ázsiaiak sem vagyunk, így nem tartottunk attól, hogy különösebb figyelmet szentelne nekünk bárki is. Ennek ellenére egy olyan kollektív, összetartó közegbe csöppentünk, ahol minden pillanatban szólt valaki, hogy merre fussunk, ha jönnek a rendőrök, ahol a rendőri felszólításokat mindig lefordította valaki, mikor próbáltunk a tömeg mozgolódására hagyatkozni, és ahol a fiú, aki egy hatalmas zsák mekis sajtburgert osztogatott a tüntetőknek, nekünk is felkínált párat. 

Iszonyat sok önkéntes ápoló volt, akik minden sérültet elláttak, lábat kötöztek, minden csomóponton jelen voltak, kerülgetve a könnygázcsóvákat, ami ellen gyorssegélyként szemcseppes ampullákat osztogattak. Mong Kok negyed-szerte mindenhol irdatlan embertömegek vonultak, délután Molotov-koktéllal dobálták meg a kerületi rendőrségek épületeit és az egyik kormányzati intézménynél is gyújtogattak.

Egy 18 éves diákot mellkason lőttek a kora esti órákban, az állapota válságos. Külső szemlélőként nagyon nehéz átlátni, hogy az embereket milyen végcél motiválja. Első blikkre a düh és az elmúlt hetek igazságtalanságai.

A Prince Edward MTR megállónál történt összecsapások és fehérpólós verőlegények támadásai augusztus 31-én, azok, amiket a tüntetések egyik legbrutálisabb eseményeként emleget bárki, akivel szóba elegyedsz. Az egyik metrókijárat azóta is le van zárva és hatalmas emlékművé alakult a tüntetők keze nyomán, fehér virágok alatt roskadozik, amik mellé öntöző van helyezve, a mellette elhaladó emberek közül bárki meglocsolhatja, aki jónak látja. Füstölők és gyertyák égnek, tele a fal post-it üzenetekkel és plakátokkal, amik követelik az aznapi események CCTV felvételeit, azok helyett a képernyő fotók helyett, amik nem adnak egyértelmű bizonyítékot arra, hogy ezen esemény nem követelt emberi áldozatot.

A tömeg egy emberként küzd egy egyezményes közös igazságért, ami mellett törhetetlenül kitart, szembeszegülve továbbra is mindennel, ami útjába áll. Az este több mint 180 embert állítottak elő, az elmúlt hónapokban tíz ember lett öngyilkos a tüntetés és a szabadság égisze alatt. Az eseményeknek közel sincsen vége, szerdára a diákszövetségek rendkívüli sztrájkra hívták a tanulókat, a mellkason lőtt diák tiszteletére, a helyi választások pedig november 24-én lesznek.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.