Éles lőszerrel találtak el egy hongkongi tüntetőt

Éles lőszert is bevetett a hongkongi rendőrség, amikor kedden újra felerősödtek a tiltakozások a városállamban, ezúttal a Kínai Népköztársaság fennállásának 70. évfordulója miatt. 

Fotó: ISAAC LAWRENCE/AFP

A South China Morning Post szerint egy rendőr éles tölténnyel lőtt mellkason egy tüntetőt, amire eddig nem volt példa a hónapok óta forrongó városállamban. Ezt később a rendőrség is elismerte. 

Az SMCP később azt írta, a sérültet, aki még 18 éves sincs, kórházba szállították, ahová a családtagjai előtt nem sokkal két ügyvéd is megérkezett, hogy jogi segítséget nyújtsanak neki. Így nézett ki, amikor a helyszínen levők megkapták a hírt:

A CNN szerint összesen 15 embert vittek eddig kórházba, közülük kettőt már kiengedtek, 12 ember állapotát pedig stabilizálták. Az éles lőszertől megsebesült tüntető állapota kritikus, de nem tudni, pontosan milyen sérüléseket szenvedett.

Fotó: NICOLAS ASFOURI/AFP

A rendőrség több helyen könnygázt és vízágyút vetett be, nehogy a tüntetők eljussanak a központi, pekingi kormány hongkongi hivatalába. A feketébe öltözött tüntetők többször összecsaptak a rendőrökkel, az AP hírügynökség beszámolója szerint csatatérré változtatva a várost. Volt, ahol motorkerékpárokat gyújtottak fel, és a rendőrség azt állítja, a tiltakozók maró folyadékot is használtak.

Fotó: ISAAC LAWRENCE/AFP

Hszi Csin-ping kínai elnök a hongkongi tiltakozásokra és az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi háborúra utalva azt mondta Pekingben, „semmilyen erő nem rázhatja meg ezt a nemzetet”. Hongkonggal és Makaóval kapcsolatban elkötelezett a most is fennálló, „egy ország - két rendszer” megoldás, Tajvant illetően pedig az újraegyesítés mellett. 

Ahogy ebben a nagyképes cikkünkben is beszámoltunk róla, Pekingben óriási katonai parádé keretében ünnepelték a népköztársaság fennállásának hetvenedik évfordulóját, és bemutattak egy interkontinentális ballisztikus rakétát is, amely egyes szakértői vélemények szerint szinte az Egyesült Államok bármely pontját képes elérni. A pártállam 620 ezer ingyenes tévét osztott szét, hogy minél kevesebben maradjanak le az eseményekről. 

A hónapok óta tartó tiltakozási hullámot eredetileg az új kiadatási törvény robbantotta ki, míg végül szeptemberben bejelentették, hogy visszavonják. A tüntetések viszont így sem álltak le.