Sorra bírságolják a gyerekekkel kampányoló fideszes politikusokat

POLITIKA
2019 október 03., 10:40
comments 65

Három fideszes politikusra is bírságot szabott ki a győri ítélőtábla, amiért politikai kampányukhoz gyerekeket használtak fel. A HVG értesülése szerint Borkai Zsolt, Győr polgármestere például 345 ezer forintot fizethet, amiért szeptemberben, amikor fél éven belül másodszor is átadott egy futópályát Győrszentivánban, a bíróság által "megrendezett kampányeseménynek" minősített átadóra kivezényelték a kedvéért a helyi kisiskolásokat. Ráadásul úgy, hogy erről a gyerekek szülei nem is tudtak.

Borókai mellett a vele együtt kampányoló önkormányzati képviselőt, Sík Sándort is megbüntették.

A Helyi Választási Bizottság amúgy minden ezzel kapcsolatos panaszt elutasított, az ügy fellebezések után került a bíróság elé. Az ítélőtábla a HVB-vel szemben úgy találta, hogy mivel Borkai és Sík egy fél éve egyszer már átadott futópályát adott át újra, az esemény célja kizárólag népszerűségük növelése volt a kampányidőszakban.

A győri ítélőtábla egy harmadik fideszes politikust is megbírságolt. Borsi Róbertnek százezer forintot kell fizetnie, mert egy kampányvideóját akkor forgatta egy helyi iskolánál, amikor a bíróság szerint a gyerekek felügyeletét az iskola látta el. A helyi és a megyei választási bizottság amúgy ebben sem talált semmi kivetnivalót. (Via HVG)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.