Hamar rájöttek, hogy ezzel a hívószóval választói indulatokat lehet gerjeszteni. Pár éve is még arról beszéltek, hogy nemcsak a pedofíliát, de annak az eltussolását is szigorúan kell büntetni. Az eddigi kommunikációjuk most visszaüthet.
Hamar rájöttek, hogy ezzel a hívószóval választói indulatokat lehet gerjeszteni. Pár éve is még arról beszéltek, hogy nemcsak a pedofíliát, de annak az eltussolását is szigorúan kell büntetni. Az eddigi kommunikációjuk most visszaüthet.
Tavaly még a köztársasági elnök ment a gyerekekhez. Idén a gyerekek mennek a várhoz.
Intézményesített politikai pedofília.
Két héttel ezelőttig az volt a legnagyobb problémája, hogy gyerekekkel kampányolt.
Borkai Zsolt például 345 ezer forintot fizethet, mert amikor fél éven belül másodszor is átadott egy futópályát, oda a szülők tudta és engedélye nélkül kivezényelték a kisiskolásokat is.
Többek között az EU-t is sikerült belekeverni az indoklásába annak, hogy miért nem vétett a szabályok ellen Fercsák Róbert.
A Fidesz egészen egyszerűen képtelen elfogadni, hogy ez jogszabályellenes.
Peak polpedo: a budakalászi polgármester kiposztolta, hogy miért szeretik őt a helyi óvodások. A XXI. századi Magyarország legszomorúbb dokumentuma.
Elszabadult kampányágyú.
Úgy látszik, az újabb kétharmad új lendületet adott a politikai pedofíliának, az egykori III/II-es Szita Károly hatéveseknek mutatta meg, hogy érdemes jóban lenni a fideszes vezetéssel.
Az egyik érdeklődő szülőnek csak pénteken árulták el, mire készülnek gyerekével. A kérdéses sportpályát egyébként már tavaly átadták.
Nagyon belejött a politikai pedofíliába a miniszterelnök úr.